Bemutatkozásom után jöjjön a második bejegyzés.
Valójában elég laza ,tervek nélküli életet éltem sokáig. Sok tervem volt amit félbehagytam. Elég hosszú időn át tanultam, viszont suli után mikor elkezdtem munkát keresni a beleütköztem a híres problémákba, mégpedig azokba hogy a legtöbb munkahely rám sem hederített, ahová beadtam az önéletrajzaimat. Emellett még elég lusta is voltam, ami nem túl jó kombinációt eredményezett, így volt pár év kisebb-nagyobb megszakításokkal ami munka nélkül telt el, ez pedig pénzhiányt idézett elő ami miatt sok kisebb tervemet nem tudtam megvalósítani a nagyokat pedig még inkább nem.
Ez így ment jó ideig, közben persze dolgoztam itt-ott (multiknál leginkább), de a szakmámban ami logisztikus sosem. (Mondjuk eleve nem is szerettem.)
Aztán egyszer jött a lehetőség, hogy a lakhelyemtől nem messze, egy jónak számító munkahelyről. Ez természetesen azonnal megragadandó lehetőség volt és be is adtam a jelentkezésemet, ami körülbelül fél éves intervallumú várakozás után sikerrel zárult. Elkezdtem a melót, megismerkedtem sok emberrel. Aztán tartós munkahely mellett elkezdtem felújítani a környezetemet.
Folyt köv..
G