A legutóbbi bejegyzés óta - bár van pár ötlet a tarsolyban - a blogon magán nem, egyébként viszont sok minden történt.

Sajnos a 2020-as év mindenki életében hagyott nyomot, és bár remélhetőleg idővel vissza fog térni minden a rendes kerékvágásba, még úgy néz ki egyelőre nem lélegezhetünk fel teljes mértékben.
Az évet a lehető legnagyobb pozitivitással indítottam annak ellenére, hogy már 2 hónapja benne voltunk a vírushelyzetben.

Február legvégén tértem vissza Reykjavíkba 3 hónap otthoni pihenés után. Emlékezetes marad a február 29.-i érkezésem ilyen szempontból, mert az első hír amit meghallottam érkezésem napján az volt, hogy megtalálták az első fertőzöttet Izlandon.
Ez igen rossz hírnek ígérkezett, és a következő közel 3,5 hónapomat meg is pecsételte. A levegőben érezni lehetett a feszültséget, napról napra egyre több beteg lett. Elkezdődött a maszk hordásos időszak és jöttek a komoly szigorítások majd közben feltűnt, hogy tűnnek el az utcáról az emberek és a turisták az országból.

Ez utóbbi csak akkor igazán, mikor elkezdtem túrázni szerte az országban. Felfedeztem a teljes déli partot egészen a Jökulsárlón-ig , a teljes nyugati oldalt egészen Westfjords-ig, a Þingvellir Nemzeti Parkot és teljes környékét.
Elég furcsa volt látni, hogy még azokon a helyeken is ahol normál esetben tolonganak az emberek zéró turista vagy összességében véve akár egy ember is volt. Ez egyben szép is volt, olyan képeket csinálhattam és felvételeket készíthettem, amiket valószínűleg soha nem fogok majd tudni. Emberek nélküli természeti csodáknál járni nem mindennapi dolog. Ilyen szempontból számomra ez egy hatalmas pozitívum volt, még akkor is ha ez elég hülyén hangzik.

Tovább haladva az időben az emberek egy része sajnos elvesztette az állását, a munkakeresőknek pedig szembe kellett nézni azzal, hogy egy-egy állásra bizony több száz jelentkező volt, még akkor is ha az nem épp álom meló volt.
A munkakeresésem és próbálkozásaim sorra kudarcot vallottak és ha még be is hívtak, ott is akadt kvalifikáltabb akár szakmailag, akár nem szakmailag (az izlandi jelentkezők előnyben vannak általában).

Aki ismer tudja, hogy egyik legjellemzőbb tulajdonságom az önbizalom. Ez a tulajdonság legtöbbször nagyon jól jön, ám ebben az esetben kifejezetten rosszul sült el. Az emberek elkezdtek munkanélküliért folyamodni, és mivel Izlandon magas az adó, itt ez nem számít "cikinek",  főként a helyzetre való tekintettel. Ezzel párhuzamosan az ügyintézés is bonyolódott, megsokszorozódott a várakozási idő míg kiderült, hogy jogosult-e az egyén a támogatásra.
Én ezt nem tettem meg mivel hittem benne, hogy találni fogok munkát és beindulnak a dolgok. Mivel ez nem következett be, a tartalékaim iszonyatosan megcsappantak 2020 júniusára olyan mértékben, hogy már már veszélyessé vált a maradásom. Mivel a lakhatás és a bevásárlás hatalmas összegeket emésztett fel - mindezt mindenféle bevétel nélkül - sokáig tartani nem lehetett. Májusban végül beadtam a kérvényemet a támogatással kapcsolatosan, és elkezdték vizsgálni a jogosultságomat.
A pénzügyi helyzetemen a családom segített amit tudott, de sajnos továbbra sem történt változás munka téren ezért ez is felemésztődött.

Mikor már felmerült a hazautazás elmélete is, már-már mesébe illően megrepedt a jég. Behívtak egy munkahelyre állásinterjúra.
A hely a lakásomtól 10 percnyire volt szintén Seltjarnarnes-ben. Egy kisebb étterem, ami mint sok másik is a fővárosban átállt kiszállításra. Nem haboztam, azonnal lefixáltuk a találkozót és még aznap június 12.-én (egy pénteki nap) megvolt az interjú.
A pozíció maga konyhai kisegítő lett volna újfent, mint annak idején mikor megérkeztem. A hely közelsége miatt és mert gyorsan és személyesen jelentem meg a pozícióra való érdeklődéssel, láthatóan elnyertem a tetszést. A beszélgetésen kiderült, hogy a nem egészen 11 óra alatt - ennyi ideje volt fent az álláshirdetés, ami előző nap este 9-kor lett meghirdetve - 370 ember jelentkezett, így le kellett szedni azt.

Hazamentem és még másnap kaptam egy e-mailt, hogy hétfőn kezdhetek. Az örömhírt elújságoltam azonnal az otthoniaknak.
És ekkor még ha nem lett volna elég a jóból, jött a következő sokk.
Újabb álláslehetőség egészen Fáskrúđsfjördur-ból, ami a sziget ellenkező oldalán található a keleti fjordokban.

Folyt. köv.


G

Bizony!

Izlandon az egyik, széles körben legkedveltebb állat kétségtelenül a póni.
De mielőtt még belemerülnék annak részletezésébe, milyen is a ma általunk ismert fajta, beszéljünk egy kicsit a múltról.

A történet egészen a 860-ig megy vissza, amikor is a skandináv telepesek behozták a szigetre ezt a fajtát. Körülbelül 900 évvel ezelőtt megpróbálkoztak a keresztezésével, melyhez keleti fajtákat használtak. Ezek inkább gyorsaságukról és agilitásukról híresek. Intelligenciájuk sem utolsó, könnyen tanulnak. A keresztezés nem vett jó irányzatot, ezért 982-ben az Alþingi, az akkori parlament törvényt iktatott be, mely megtiltja más lovak importálását a szigetre, ezzel ellehetetlenítve a kereszteződést. A törvény jelenleg is érvényben van. A lovak, melyek elhagyják a szigetet nem térhetnek vissza többé, ezzel gátat szabva a kereszteződésnek, különböző fertőzések behozatalának, és mivel szigetről beszélünk ezek rendkívül fontos szempontok. A lovak így már közel 1000 éve tiszta vérűek, és ez idő alatt a fajtának kevés betegséggel kellett szembenéznie. Viszont a pónilovaglásnak épp ezért komoly előírásai vannak, ami a külföldről hozott felszerelést illeti.
Jelentős szerepet játszottak Izland történelmében és a mitológiájában is. Az egyik leghíresebb maga Odin lova, Sleipnir, a nyolc lábú ló. Ezen felül három sagában is feltűnnek kulcsfontosságú szerepben melyek ugyan a 13. században íródtak, de a 9. századig nyúlnak vissza.
Egy izlandinak a ló volt a legdrágább tulajdon, amit birtokolhatott akkoriban. Harcosaikat gyakran lovaikkal együtt temették.
Az éghajlat is szerepet játszott a most ismert fajta kialakulásában. Rengeteg állat pusztult el a szélsőséges időjárás és a táplálék hiánya miatt 834 és 1300 között.
Sok pónit exportáltak Nagy-Britanniába a 20. század előtt, munkáslovaknak használva őket a bányákban kis termetük és szívósságuk, erejük miatt. Az első hivatalos export Németországba szólt, 1940-ben.
1969 óta több egyesület is közös erővel dolgozik azon, hogy megőrizzék, forgalmazzák és fejlesszék a fajtát. Ennek összefoglaló neve a International Federation of Icelandic Horse Associations.
És akkor egy kicsit a mai pónikról.
Az első jegyzett lóverseny 1874-ben Akureyriben került megrendezésre, és azóta is kerülnek megrendezésre hasonló versenyek főként áprilistól júniusig.
Maga a fajta tulajdonságait tekintve hidegvérű, kifejezetten nyugodt fajtáról beszélhetünk, mely súlyát tekintve 330-380kg között van, és marmagassága 1,40 méter környéke, mely póni méretként van nyilvántartva.
Vastagabb és tömörebb szőrzettel rendelkezik mint társai. Színezetét tekintve rengeteg félével találkozhatunk, több mint 100 izlandi nyelvben használatos színmegnevezés és minta van a palettán.
Felépítése robusztus. Mivel arányaiban véve feje nagy, ezért a nyak rövid és erőteljes. A mellkas mély, a vállak izmosak, és az ehhez kapcsolódó végtagok rövidek, ám annál erősebbek. Sörénye egészen a fejtetőig tart, ahol mint egy hajkorona díszeleg.
Rendkívül népszerű Nyugat- Európában, Skandináviában és Észak- Amerikában.
A fajtát többnyire két célra használják. Egyrészt mivel kifejezetten szívós és igénytelen fajta, ezért kiváló munkaló.
Ha nem munkára használják, kiváló hobbi állat, melyre szinte családtagként tekintenek.
Mozgását tekintve az alapjárásmódokon kívül kétféle járásmódot ismer, az egyik a tölt, a másik a poroszka.
A tölt egy lebegőmentes járásmód, ami azt jelenti, hogy az állat egy lába mindig a földön van. Ez egy rázkódás mentes, mely meglehetősen kényelmes lovaglást tesz lehetővé.
A poroszkálás egy vágtával azonos gyorsaságú járásmód, mely az azonos oldali lábakat jelöli.

Eddig két alkalommal volt lehetőségem izlandi pónikkal barátkozni. Nagyon barátságosak és kíváncsiak, ahogy megközelítettem őket, közelebb jöttek hozzám. A simogatást jól tűrik, ezért bátran hozzájuk érhetünk!
Mivel jó pár túracég foglalkozik pónis túrákkal ilyen-olyan formában, ezért akár ezt a fajta táj felfedezést is kipróbálhatjuk.

Ha útközben látunk egy-egy farmot, nyugodtan álljunk meg és szemléljük meg ezeket az állatokat, ha másért nem egy-egy kiváló fotóért és videóért!

G

Túrára fel!

A sorrenden kicsit változtatok, ma úgy keltem, hogy erről a témáról szeretnék írni egy kicsit.
Tavaly novemberben végre lehetőségem lett egy túrát végigvinni, ami a déli partokon haladt el majdnem Vík-ig, a sziget legdélebbi településéig.

Valószínűleg már szót ejtettem az egyik régebbi bejegyzésemben Béla barátomról, aki annak idején ellátogatott a szigetre a motorjával, hogy körbeutazza Izlandot. Akkor megállt a fővárosban, és megismerkedtünk. Ő akkor sikerrel járt, és mikor beszélgettünk megemlítette, hogy szeretne majd visszajönni, és mivel akkor többnyire az volt a cél, hogy körbe motorozzon, legközelebb a részletesebb látogatása lenne a cél.
Mivel természetesen tartottuk a kapcsolatot, egyszer megemlítette, hogy átugranak Angliából a párjával Franciskával és csatlakozhatnék hozzájuk ha van kedvem. Bérelnek egy kocsit és a déli partot bejárják.
Természetesen nem mondhattam nemet ilyen ajánlatra. Közben elteltek a hetek, és azért eléggé vártam, hiszen ez lesz az első nagy kalandom.
Mióta Izlandon voltam, két esetet kivéve nem voltam nagyon a városon kívül, ami többnyire a munkának volt betudható.

Nem igazán húzom az előtörténettel sokáig a posztot, mert hosszú lesz.

Magára a túrára november 23.-án került sor, igen korai indulással. Igyekeznünk is kellett, mert ekkoriban már 6-7 óra igazi világosság volt mindössze, és őszre való tekintettel az időjárás is egyre kiszámíthatatlanabb lett.
7:00-7:30 között volt megbeszélve a találka, kocsival jöttek a lakáshoz. Ekkor már készen voltam, bepattantam és már indultunk is.
Az idő nyirkos volt még reggel, a nap felkelőfélben volt, de ezt a felhős ég alján húzódó szinte piros csíkról tudtuk csak.Az úton szinte egy autó sem volt rajtunk kívül. Az egyik benzinkútnál bevárásoltunk ezt-azt még ami kellett, én vettem pár csokit, az energia miatt. Vizet hoztam, és 1-2 szendvicset. Az izlandi víznél nem találtam még jobb italt a szigeten, személy szerint nekem a kedvencem.

Az első állomásunk a repülőroncs lett volna, a Solheimasandur, de belebotlottunk egy "nem tervezett" látványosságunkba, ami épp átvezetett az oda tartó úton. Ekkor már közel 2 órája voltunk úton, áthaladva szebbnél szebb településeken, mint például Selfoss, vagy akár Hella.
A nem tervezett állomásunk az Eyjafjallajökull Információs Pont volt, ami a vulkán lábánál fekszik. Ez a vulkán 2010 április 14.-én tört ki, akkor nagy bajokat okozva fél Európában. A kitörés egy jégsapka alatt történt, megolvasztotta azt, és a környező rengeteg mennyiségű havat, ezzel áradásokat okozott dél-izlandon. A megolvadt jég és hó miatt hatalmas gőzfelhőt eredményezett, mely keveredett a belőle kiáramló porral és hamuval, ami 5-10 km-es magasságba emelkedett a levegőbe, melyet a szél egészen Skóciáig szállított. A hamu és por miatt Európa nagy részének légitársaságai szüneteltették a járatokat, amivel ez a hamu üvegszemcséket tartalmazott, ami könnyen kárt tehetett volna a gép hajtóművében. A mezőgazdaság is nagy károkat szenvedett, mivel ez a fekete hamu és por vastagon belepett mindent a környéken, ezzel ellehetetlenítve a föld termőképességét a benne található mérgező anyagoknak köszönhetően. Közel 800 embert kellett kitelepíteni a környékről. A területen rengeteg hatalmas szikla található a kitörés eredményeként szétszóródva.

Első igazi megállónk a Solheimasandur volt, az itt található lezuhant amerikai repülőgéproncsot vettük szemügyre. A gép 1973 november 21-én zuhant le, eddig ismeretlen hiba miatt. A teória az, hogy a gép a Höfn közelében lévő amerikai radar bázisra szállított felszerelést, majd a Keflavíkba visszavezető útján viharba keveredett, és az egyébként is ködös időben kifogyott az üzemanyag. A kezdeti pont, ha el akarunk jutni a roncshoz egy parkoló, ami magától a roncstól 3 km-re északra fekszik. Ez nem kis táv. Két opció van a roncs megközelítésére, az egyik gyalogtúra, a másik a busszal történő. Mi a gyalogutat választottuk. Az odavezető út 50 perc-1 óra körül volt. Ez nem kis táv, de szerencsénkre az idő kedvezett, körülbelül 5-10°C -os tiszta idő volt, és szélmentes, ami nagyon fontos. Mikor odaértünk, maroknyi turista fényképezte a roncsot, ami az időjárásnak és illetéktelen kezeknek köszönhetően igen megviselt állapotban van. Körülbelül 10-15 percet tölthettünk itt, mire visszaindultunk, ismét 50 perc-1 órányi gyaloglásra az autóhoz. Tehát aki ide ki szeretne jönni, mindenképp kösse fel amije van, mert ezért a roncsért vagy 2 órát gyalogol, vagy fizet 1,000 koronát és buszozik. Az előbbi opció már csak azért is megéri, mert a hatalmas részen elterülő fekete területet egy nagy hegyvonulat veszi körül északról. Tehát a visszafelé úton ez a látvány pazar. Mindenképp megéri.

A második állomásunk a Skógafoss vízesés volt. Na ez már valami! Messziről lehetett látni a belőle áramló vízgőzt. A vízesés maga 60 méter magas, és 25 méter széles! Hatalmas zuhatag, ami olyan hangos volt, hogy a saját hangomat is alig hallottam. Rengeteg képet készítettem, és mivel a zuhany-zónában álltam teljesen vizes lettem a párától, de ez érdekelt a legkevésbé. Soha nem láttam még ilyen vízesést előtte, egy jó 5-10 percig csak néztem és képeket, felvételeket készítettem róla. A körülötte lévő szirtek madarak fészkelőhelyei, rengeteg volt belőlük. Aztán megláttuk, hogy a vízesés felé vezet egy lépcső, ami igen meredek volt. Közel 300 lépcsőfokból áll. Ezt megmászni az előzőleg 2 óra gyaloglás után elég kemény teljesítménynek érződött. Körülbelül a felénél nagyon elfáradtam, meg kellett állnom. Voltak akik visszafordultak, főleg idősebbek. Aztán összekaptam magam, és elkezdtem szedni a lépcsőket addig míg fent nem voltam. Ez azt eredményezte, hogy szó szerint lihegtem fent, de már ott voltam legalább. Csodálatos látvány volt fentről és amit lentről nem látni, hogy a Skógafoss-t rövid gyaloglás után, egy másik nagyobb vízesés táplálja, ami elég széles, viszont csak pár méter magas. Fantasztikus látványt nyújt fentről a táj, főként, hogy a Skógafosst is hegyek veszik körül nyugatról. Szánjuk rá az időt és másszuk meg a lépcsőket a tökéletes látványért! Szuper hely.

A harmadik, számomra kedvenc hely a túrán a Seljavallalaug publikus fürdő a hegyek között. A fürdő 1926-ban épült, ezzel a legrégebbi publikus fürdő Izlandon. Természetes termálforrás táplálja, mely 34-35°C-os vizet biztosít neki. Maga a fürdő festői helyen van, tényleg ez volt a kedvencem. A bevezető út először beton, majd átvág földútba. Mikor mi haladtunk itt hatalmas volt a sár és elég mély is, szóval ezt nem árt észben tartani azoknak akik oda mennek. Egy alkalmas helyen leparkoltunk és onnan folytattuk tovább az utat gyalog. A bevezető tele volt patakokkal és csobogókkal, szóval mindenképp vízálló cipőt viseljünk. Lélegzetelállító hely, szó szerint körbevéve hegyekkel. Ezeknek a hegyeknek a magassága olyan magas mint a mi Mátránk, 1000 méternél magasabbak. A képek alig adják vissza ezt, de mikor az életben ott vagyunk az teljesen más. Befelé haladva körülbelül 15 percet vett igénybe mire odaértünk magához a kis medencéhez. Volt egy maroknyi ember, ezért képet magáról a fürdőről nem készítettem, csak az azt körülvevő tájról. Hihetetlen mennyi patak és csobogó volt itt. Ezek vizeit nyugodtan ihatjuk, amit meg is kóstoltam rögvest. Itt töltöttük a legtöbb időt, jó fél órát. Mindenképp szánjunk rá időt, ha erre járunk!

Negyedik megállónk a csodás Seljalandsfoss vízezés volt. Ezt a vízesést használják sok Izlandról készült vízeséses fotón, képeslapon. A vízesés szintén 60 méter magas, de jóval keskenyebb, mint társa a Skógafoss. Viszont be lehet menni mögé! Mikor ide értünk, már igencsak sötétedett, szóval róla sajnos nem készült sok jó képem. Rengeteg ember volt itt is, és ismét vizes lettem, de nem bántam. Talán itt volt a leghidegebb, mikor bementem a vízesés mögé. A szirteken itt is tele volt minden madárral, csodálatos látványt nyújtva. A vízesés ugyanazon a hegyvonulaton található, amin egyébként a fentebb említett vulkán és a Skógafoss is található. Csodálatos hely szintén, de törekedjünk arra, hogy nappali fényben látogassuk meg a szebb látvány miatt.


Ötödik, egyben utolsó megállónk a gejzírek voltak, a Golden Circle része. Erről sajnos képet nem tudok mutatni, ugyanis ekkor már korom sötét volt, nagyjából este 10 körül járhattunk. Pár fényképész volt található itt, mivel véletlen egybeesés, hogy aznap este még a természet megajándékozott bennünket egy gyönyörű sarki fénnyel is. Tehát a fényképészeknek tökéletes volt a feltörő gejzír mögötti fényekkel megspékelt fotókat készíteni. Magából a gejzír feltöréseiből keveset láttunk szabad szemmel, de azért némileg lehetett látni. Mindenképp vissza fogok térni ide világosban is!


Hazafelé vezető utunk a Þingvellir Nemzeti Parkon keresztül vezetett, ami nappal szintén megért volna egy pár órát, de már fáradtak voltunk, szó szerint egész nap mentünk. Egyszer megálltunk egy 10 percre kinyújtózni kicsit. Béla párja útközben elaludt a hátsó ülésen, Béla és én szálltunk ki a kocsiból. A következő városnak távolban lehetett látni a tompa fényét, messze volt. Az égbolt felettünk teljesen csillagos, látni lehetett tisztán a sok pontot. Szóltam Bélának, hogy hallgassa milyen csend van. Semmi zaj sem volt, teljes csend volt körülöttünk. Se autó, se városi zaj, semmi. Ott voltunk a semmi közepén. Tökéletes lezárása volt a napnak.

Nagyjából 1 múlva értünk haza, hulla fáradtan. Megköszöntem nekik a lehetőséget. Még másnap elmentünk egy csodás kis helyre, amire majd egy külön posztot szánok.

Ez volt életem első nagy túrája Izlandon, és emlékezetes marad.
Mindenről csak egy képet töltöttem fel ide a blogra, a sok kép és videó a túráról a blog facebook oldalán található meg.


G

Úgy gondolom erről a témáról is megéri írni egy pár szót.

Leginkább azért, mert általában meghatározó része az itt tartózkodásnak. Lehet szeretni és nem szeretni, annyi biztos, hogy pár ismerősömet ha megkérdeztem róla mit gondolna az itt élésről, 90%-ban a hideget és a szelet hozta fel, mint visszatartó erőt.
Ez részben igaz, részben nem.

Először is egy fontos dolog. Izland szerencsés helyzetben van, mivel szubarktikus éghajlatban fekszik. Mit jelent ez?
Azt jelenti, hogy mivel a Golf-áramlat útjában található, sokkal melegebbé teszi mint hasonló szélességi körön található arktikus szomszédjait. Mielőtt kijöttem, sokan azt mondták megyek a fagyba és hidegbe, nem lesz az jó nekem.

Van egy mondás amit sokszor hallhatunk Izlanddal kapcsolatban: Ha nem tetszik az idő, várj 5 percet.
Ez szó szerint arra utal, hogy néha olyan gyorsan változik az időjárás, hogy tényleg ennyi idő szükséges hozzá.
Egy nagyon rövid történetem van erről, ami télen történt velem. Éppen boltba igyekeztem februárban. Nagyon fújt a szél és esett a hó. Alig pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy a hó már nem esik és a szél is abba maradt. Majd kisütött a nap, szinte teljesen felhő mentes égboltunk volt. Aztán elkezdett esni az eső, és nagyon erős szél jött ismét, ami megfagyasztotta az előbb esett esőt, és tükörjeget eredményezett. Ezután ismét hó jött erre a tükörjégre. Képzeljétek el, hogy járkáltak utána az emberek ezen a kombináción. Hogy mennyi idő telt el ezalatt? 20 perc sem. Hát ennyire változékony néha az idő.

Leginkább hűvös, szeles, és nyirkos az év nagy részében. Az északi sarkkör szele és az óceán meleg levegőt hozó kombinációjából alakult ki ez a különös,Izlandra jellemző éghajlat, ami sokszor igen kegyetlen tud lenni. A nyugodt, napos időszakok ritkábbak errefelé.

De vegyük sorjába az évszakokat, hogy jobb rálátás legyen.

Kezdjük a tavasszal.
Áprilist és májust hívhatjuk tavasznak Izlandon, és az április 18.-a utáni első csütörtököt tekintik a nyár első napjának. Egy kicsit viccesnek hangozhat, hogy tavasznál a nyár szót olvassuk, de így van. Ekkor kezdődik a turista szezon. Ilyenkor még időről-időre találkozhatunk hóeséssel, de ez leginkább a felföldeken és a hegyekben lesz jellemző, a sziget szélein elkezdődik a tavasz, amikor is a természet ébredezni kezd a télből, és kezd zöldbe borulni a természet. Legtöbbször esőben gazdag, nyirkos időszak. A hőmérséklet igen változékony, többnyire 4-9°C körül mozog a sziget külső területein, míg a belső területeken lehetséges 1-3 °C is. A halász idény és a bálnales szezon ilyenkor indul be, ahogy a madár populáció is aktívabb életbe kezd. Ilyenkor tűnik fel a sziget  híres költözőmadara, a puffin is. Ők áprilistól egészen szeptemberig fognak maradni a szigeten. A szeles napokat tekintve elmondhatjuk, hogy  gyakoriak. Öltözetet tekintve a réteges öltözködés ajánlott, a változékony idő miatt.

A nyár.
Ez sok ember számára nagyon speciális időszak, és egyben a leglátogatottabb évszak is. Ekkor tapasztalható meg a már másik posztomban részletesebben kifejtett éjféli nap. Ez már önmagában is egy nagy dolog, de ilyenkor tekinthető meg Izland az egyik legszebb formájában. Késő májustól egészen augusztusig tart. Rengeteg turista és ide utazó álma, hiszen egész napos túrákat lehet tervezni. Ritkán viszont ki lehet fogni rettenetes nyarakat. A 2018-as nyár pocsék volt szinte egész Izlandon, rengeteg esővel, és kevés napsütéssel. Érdemes az időjárás változékonyságára is figyelni ilyenkor, mivel 5°C - 25°C-os hőmérsékletig szinte mindent tapasztalhatunk. A réteges öltözködés mindig legyen fő szempont! Bár az eső nem olyan jellemző mint tavasszal, mindig készüljünk fel rá!
Sok előzőleg télen lezárt út kerül megnyitásra ilyenkor. Felföldi túrázásra a július- augusztus a legalkalmasabb. A szél jelen van, de leginkább kellemesnek mondható formájában. A városok és falvak életre kelnek. Rengeteg lehetőség van a szórakozásra. Több fesztivál is van ilyenkor. Pompás évszak.

Az ősz.
Késő augusztustól késő októberig tart. A madarak ilyenkor kezdik elhagyni a szigetországot. A levelek lehullanak, a vegetáció fakulni kezd. A turizmus kicsit megcsappan ebben az időszakban, de természetesen jelen van még. Az egész ország pompás őszi színekbe borul. A szelek hidegebbé válnak, és úgy is érezhetjük, hogy sokkal szelesebb lesz az idő. Nem ritkák a futó havazások. A hőmérséklet 0°C és 10°C között váltakozhat. Esősséget tekintve hasonló a tavaszhoz, ezért mindig készüljünk fel rá. A napsütéses órák száma itt már csökkenni fog fokozatosan, július 21.-től kezdve napi 1-3 perccel. Ne feledjük, október környékén már találkozhatunk sarki fénnyel, ha szerencsések vagyunk! Általam a legkevésbé kedvelt időszak, bár én otthon sem szerettem az őszt. De ízlések és pofonok!
A tél
Lehet, hogy én fordítva vagyok összerakva, de a telet szeretem a legjobban Izlandon. Az igazi telet. Otthon sosem tapasztalt hóviharokat láthatunk itt, és tájat. Akár méteres mélységű havakkal is találkozhatunk ilyenkor.  A tél a másik, turizmus által leggyakrabban látogatott időszak, bár lényegesen kevesebb ember utazik ide ilyenkor, mint nyáron. Novembertől egészen márciusig tart. Ezek a legsötétebb hónapok az évben a szigeten, ezért sokak számára depressziós időszakot okoznak. A kóla és kávéfogyasztás megnő. A hőmérséklet -5°C és 5°C fok között mozoghat attól függően, északi vagy déli részen vagyunk. Minél északabbra megyünk, annál több hóval kell számolnunk. A tél a legkiszámíthatatlanabb évszak hatalmas szelekkel, hófúvásokkal. Többnyire minden jégbe borul, sokszor utakat kell lezárni akár napokra-hetekre is. Mikor viszont nyugodt idő van mint a fenti képen, az egyik legszebb látvány lehet a tél kedvelőinek. A városok és falvak fényárban úsznak ilyenkor, a leghangulatosabbak az évben, mikor az ünnepekre készülődik mindenki. A sarki fény vadászok paradicsomának számít a téli hónapokban Izland, mivel naponta alig 3-4 órányi világosság van, a többi 20-21 óra pedig korom sötét. Bárhová megyünk, jól öltözzünk be és kesztyűt mindig vigyünk! 

És egy fontos dologról szeretnék még szót ejteni végül, a szél.
A szelet nagyon vegyük komolyan, főleg ha turizmus céljával utazunk az országba. Rengeteg baleset származik abból, hogy az emberek nem tartják be a figyelmeztetéseket, amik arra utalnak, hogy ne menjünk szirtek és szakadékok közvetlen közelébe egy-egy vagány fotót vagy videót csinálni.
Ezeket a jelzéseket minden esetben komolyan kell venni, ugyanis mikor azt mondom, hogy nagy nagyon erős szél, akkor itt 40-100km/h közötti szélre gondolok. Felföldeken, ahol szinte semmi nem fogja meg a szelet, simán lehet ilyen mértékű szelet tapasztalni, még akár többet is. Ha egy ilyen széllökés elkap valakit egy sziklaszirten, annak esélye sem lesz arra, hogy megkapaszkodjon! És a semmiből jövő széllökések nem ritkák ilyen helyeken.
Egy másik rövid történetet szeretnék elmondani itt.
Az első komoly szél amit megtapasztaltam életemben, Reykjavikban ért valamikor tavaly januárban. Éppen a belváros egyik fő utcáján tartottam a Harpa felé. Ahogy haladtam az úton, szemben látni lehetett a tengert és az Esja hegyet, azaz semmi nem volt ami takarjon. A szél iszonyatos erővel fújt a tenger felől, de olyannal, hogy akkoriban 125 kg voltam, és én alig tudtam menni szó szerint, előre kellett hajolnom. Mellettem voltak kisebb és könnyebb embereknek is, ők háttal próbálkoztak haladni az úton. Egy pár perc múlva olyan fárasztó lett a haladás még számomra is, hogy be kellett húzódnom a Sky Restaurant & Bar bejáratához, mert nem bírtam haladni. Itt vártam jó pár percet míg csendesedett az idő.
És egy apró tanács a végére, az esernyőt felejtsük el! Több balesetet okozunk vele, mint amennyi hasznunk válik belőle. Abszolút nem szokás itt.


Összegezve mindig legyünk figyelmesek az időre, a www.vedur.is weboldal tökéletes előrejelzéseket tud adni nekünk. Legyünk figyelemmel a környezet változásaira, és mindig öltözzünk rétegesen! Ez utóbbi nagyon fontos. Inkább legyen nálunk több ruha mint kevesebb.

G

Rögtön az elején szeretném kijelenteni, hogy a kedvencem ételem a bárány mellett.

Az izlandi skyrt ugyan nevezhetnénk joghurtnak is, de ha pontosak szeretnénk lenni, akkor sajtként tekintsünk rá. Miután többször is ettem belőle, feltűnt az enyhén sajtos utóíz, melyet főként ízesítetlen, natúr formájában fogyasztva fogunk érezni, de a kereskedelmi verziók egyes ízesített változatainál is kiérezhető. A skyr egy nagyon lágy, szinte krémsajt szerű tejtermék, bár annál kicsit folyékonyabb textúrával. Hasonlít az általunk ismert joghurthoz is. A lényeg, hogy bárhogy is hívjuk, senki nem fog csúnyán nézni ránk.Mikor a Höfninben dolgoztam, az étteremben saját kezűleg állítottuk össze a skyrt recept alapján, ami az egyik fő desszert volt epervelővel és eperfagyival. Imádtam. Kipróbáltam különböző bolti márkákat is, de Brynjar (az étterem tulaja, mesterséf) receptjének természetesen a közelébe sem értek, annak ellenére, hogy a boltiak is eredeti recept alapján készülnek. Nagyon érezhető a különbség a kettő között.

Elkészítését tekintve az alap sovány tej. A tejet felmelegítik forráspont közeli állapotba, majd hagyják kihűlni körülbelül 37°C-ra. Ezután egy előző skyr adagból származó élő kultúrával és oltóenzimmel beoltják. Ekkor a tej megalszik, majd savanyodni hagyják körülbelül 5 órán át, mielőtt lehűlne körülbelül 18°C-osra. A pasztőrözési folyamat után a terméket szövettel átszűrik, hogy eltávolítsák a folyékony savót. Készítése egészen a 9. századig nyúlik vissza. Akkoriban többféle módszert is alkalmaztak arra, hogy kiderítsék milyen körülmények között tudják produkálni a legjobb baktériumokat. A tejet tenger közelében, partokon hagyták állni, vagy melegebb helyeken, kísérleteztek az időtartammal is. Kiváló táplálékforrás volt, tradicionálisan barna cukorral fogyasztották, vagy gyömölcsökkel.

Manapság sajttorták alapanyaga is, és skyr brulée is készül belőle, de fogyaszthatjuk bármilyen lekvárral és gyümölcsökkel is. Idönként betérek a kedvenc éttermembe, ahová a 400 grammos steakjeik miatt járok. Ilyenkor a desszertem mindig barna cukros skyr brulée, fagylalttal és gyümölccsel.
A Grand Hotelban reggelire tojást, bacont és egy jó adag skyrt ettem, szintén gyümölcsökkel és magvakkal. Általában szólőszemeket, feketeribizlit vagy dinnye kockákat adtam hozzá.
A natúr skyr 100 grammja durván 13g fehérjét, 4g szénhidrátot és alig 0,2g zsírt tartalmaz.
Ha otthon fogyasztottam reggelire, akkor weetabix-et ettem hozzá (teljes kiőrlésű gabona), és kicsit megcukroztam.
Állagát tekintve nagyon lágy, de mégsem folyós. Joghurt helyett én leginkább a kefír a tejföl között helyezném el. A kereskedelemben legalább 6-7 márkával találkozhatunk, leginkább natúr, csoki, banán, fekeribizli, málna, eper, vanília, créme brulée, csoki-vanília, körtés, és sült almás ízekben.
Apró érdekesség, hogy a 2017-ben Dániában tartott International Food Contest-en, az Ísey Skyr sült alma ízű terméke vitte el az arany medált két kategóriában is, 14,68 pontot szerezve a lehetséges 15-ből, ezzel a legjobb skyr terméknek járó címet bezsebelve.
 A valódi ízvilág érdekében lehetőleg tradicionális étteremben kóstoljuk meg (például a Höfnin), esetleg az Ísey Skyr Bar-ban, de alternatívának nem rossz a boltokban vásárolható verzió sem. Mint mondtam, lesz különbség a kettő közt. Még a boltokban található márkák között is lesznek különbségek, egyik hasonlít majd a valódira a másik kevésbé.
Otthon, Magyarországon is találhatunk skyrnek nevezett terméket az egyik élelmiszerüzlet láncnál, de ez a termék  csak névben skyr, ízben abszolút semmi köze nincs hozzá. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mikor izlandiak próbálkoznak a mi világhírű gulyáslevesünkkel. (haha)

Tehát összegezve a skyrt nagyon ajánlom!

G

Az előző részt azzal hagytam abba, hogy otthagytam a Höfnint.

Igazából nagyon pörgős volt a munkám, és egyedül láttam el két emberét, mivel 2 műszak volt és mindkettőben én voltam az asszisztens, annak ellenére, hogy még a főnök elmondása szerint is kettő kellett volna legyen. Ezzel egy darabig semmi probléma nem volt, de sajnos egy idő után a szervezetnek elege lesz. És ez az enyémmel is  így történt, pár hónap elég volt hozzá.
De ezért nem hibáztatom a főnökömet, végülis nem beszéltünk róla sosem amíg ott voltam. Mint említettem nagyon jófej volt, és segített egyébként mindig.
Egyik napról a másikra hagytam ott a helyet, de aztán mivel úgy gondoltam ez még a vendéglátásban sem oké így, ahol egyébként jönnek mennek az emberek, ezért pár napra rá kértem egy találkozót és megbeszéltük. Nem volt harag. Ezzel a Höfnines pályafutásom le is zárult talán végleg, talán nem, kiderül a jövőben.

Ezután próbáltam kiélvezni a szabadságomat ami egy kicsit hosszabbra is sikeredett, mint amit szerettem volna. Körülbelül 1,5 hónapra.
A napokat többnyire ugyanazzal töltöttem, hol sorozatoztam, hol edzettem, beszélgettem az otthoniakkal, és kint bóklásztam a városban elvégre jó idő volt, május közepe. Rengeteget voltam a parton hajnalban, napfelkeltét nézve, számos képet készítve. Sok turista volt tavaly, bár az egyik helyi légitársaság csődje miatt sokkal kevesebb, mint egyébként szokott. Ez a fővárosban persze nem tűnt fel.
Ebben az időszakban tapasztaltam meg az éjféli nappalt életemben először, amiről korábban már írtam is. Ekkor persze még többet voltam kint mint egyébként.

Egy idő után kezdtem hiányolni a magyar ismerőseim jelenlétét. Beszélgettem velük telefonon, skypeon, ilyen-olyan módon rendszeresen persze, de én arról beszélek mikor kimegyünk valakivel sétálni, beszélgetni vagy inni valamit. Ekkoriban már ugyan csökkenő tendenciát mutatott a honvágyam, de még mindig megvolt, leginkább az ismerősök, család hiányzott. Voltak ismerőseim itt munkatársak formájában, de az én véleményem erről az, hogy bár nagyon jól elvoltam velük, ha egy mondattal kéne kifejeznem akkor az lenne, hogy nem olvastuk ugyanazokat a könyveket. Tehát nincsen meg az a "közös" érzés. Nem feltétlenül értik amit mondok, még akkor sem ha igazából értik. Vagy inkább nem érzik.
A lényeg, hogy ilyenkor jól jött volna egy magyar ismerős. Leginkább közösen bérelni szerettem volna magyarral, hogy ne érezzem sokszor idegennek az egész szituációt. Akkoriban még a ráhangolódás időszakában voltam.
Feladtam néhány hirdetést különböző csoportokban, invitáltam sétára, meginni valamit, vagy csak beszélgetni, Reyjkavíkban élő magyarokat. Csak valamiféle kontaktot akartam kialakítani. Van akinek ez könnyen megy, általában nekem is, sőt nagyon is könnyen megy, de nem itt és akkor. Egyszer válaszolt egy nő, akivel végül beszélgetésbe elegyedtünk a közös dolgok miatt. Róla majd később, nagyon röviden.

Ami történeti szempontból a sorban következik azt most próbálom rövidre fogni itt sok minden történt.
Nem gyengébb helyről kaptam megkeresést, mint a Grand Hotel Reykjavik, mely a város egyik legimpozánsabb hotele. Éjszakás portást kerestek, amire azonnal vissza válaszoltam.
Pár nap múlva bementem az interjúra.
Csodás hotel, hatalmas beltéri méretekkel, egy szökőkúttal, 14 emeletes új toronnyal, 4 emeletes régi szárnnyal, 311 szobával, és 11 konferenciateremmel, 2 nagy bárral, és egy hatalmas étteremmel. A recepciós pult nagy, félkörívben helyezkedik el, 3 recepciós hölggyel. Odamentem és bemutatkoztam, majd nem sokkal később feltűnt a menedzser, és egy közeli asztalnál leültünk beszélgetni. Szó esett a munkáról, és magamról kellett beszélni egy kicsit. Körülbelül 15-20 perces interjú volt, nagyon laza jelleggel. Remekül sikerült, körülbelül 2 hetes várakozás után kiválasztottak. Nagyon izgultam, ilyen munkát még nem végeztem.

Az első munkaestém ha mondhatom így, augusztus 5.-én kezdődött. A beosztás egy hét munka egy hét pihenő volt, 19:30-7:30-ig minden nap a héten.
Miután az éjszakákat folyamatosan a recepción töltöttem, ezért egy idő után feltűnt, hogy valószínűleg változás történt a tervben. Pillanatok alatt éjszakai recepciós lettem, amitől mindig tartottam, mert bár jól beszélem az angolt nagyon is, a telefonos beszélgetések az más tészta.
A fő feladataim között szerepelt a be és kicsekkolás, telefonos megkereséseket bonyolítottam le, emaileket kezeltem, mágneskulcsokat készítettem csoportok és egyéni vendégek számára, automatikus ébresztőket állítottam be a rendszerben, körbejártam a hotelt egy megadott időpontban, és rendet tartottam a lobbyban.

Egy átlagos napom 19:30-kor kezdődött. Rajtam kívül 2 közvetlen munkatársam volt a recepción, és volt velünk egy portás, akinek 22:00-ig tartott a műszakja. Ekkor a vendégek még mozgásban voltak, jöttek-mentek, tehát itt velük foglalkoztunk elsősorban.
21-22 óra között felváltva megvacsoráztunk, svédasztalos vacsorákat fogyasztottunk az étteremben. Ezek az asztalok egyébként jó 20 méter hosszúak voltak, tele helyi különlegességekkel, és ínyencségekkel, mint bálnahús, puffinhús és egyéb mások.
22:00-22:30 között már kezdtek nyugovóra térni a vendégek, csökkent a mozgás. Ilyenkor kicsit tartalék üzemmódra álltunk, de készenlétben voltunk továbbra is. Hosszú éjszaka következett.
0:00-kor a 2 társam beállította az automata ébresztőket, én pedig körbe mentem a hotelen. Mindenhol ellenőriztem az ajtókat, bezártam, és illetéktelen ott tartózkodókat, bukjálókat (igen, ilyenek is voltak) ha találtam kiutasítottam, amennyiben nem tudta igazolni, hogy vendég. Ez körülbelül 40-45 percet vett igénybe.
0:45 - 2:00-ig általában papírmunka és emailezés.
2:00-tól az az egyik társam folytatta ezt a folyamatot, a másik társam és én körbejártuk a szinteket, én a 14 emeletes új szárnyat, ő a 4 emeletes régi szárnyat. Mivel ilyenkor már nem volt housekeeping, ezért mi szedtük össze a szobák előtti poharakat, tányérokat és egyéb dolgokat. Ez változó ideig tartott, körülbelül 1 órán át. Mikor összeszedtük bevittük a konyhába zsúrkocsik segítségével.
3:00-5:00-ig kulcsokat készítettünk a nappalos műszaknak, csoportok részére. Ezek általában nagy csoportok voltak, sok személyt számláltak, néha 50-60 embert is. És egy nap volt, hogy 2-3 ilyen csoport is jött.
5:00 környékén már elkezdtek ébredezni a vendégek, szóval innentől már velük foglalkoztunk ismét. Jöttek a kicsekkolók, a vendégek akik elhagyták a hotelt.
6:30 környékén elkezdtük reggelizni, ismét svédasztal formájában.
Ekkor már vártuk a végét, innentől még a vendégeké volt a figyelmünk.
7:00-7:30 között elkezdett beszivárogni a nappali váltóműszak, és végül 7:30-kor végeztünk.
Ez volt egy átlagos nap, ha minden nyugis volt.

Igen hamar belejöttem a dologba, felfedeztem a hotelt, és megszoktam az egyhetes munkarendet, ami először rengeteg volt, főleg 12 órában, de az egy hetes pihenő miatt megérte.
A közvetlen munkatársaim között volt izlandi, román, lengyel, új-zélandi egy spanyol, és én magyar. Idő közben kiderült, hogy egy magyar lány is dolgozik a hotelben, ami egy nagyon poénos úton derült ki. Az hotel éttermében többször is találkoztunk, de folyamatosan angolul beszélgettünk, ha úgy alakult. Majd körülbelül 2 hétre rá miután elkezdtem dolgozni, odajött a recepciós pulthoz és angolul kezdett érdeklődni, hogy valóban magyar vagyok-e?
Mikor igennel feleltem, akkor elkezdett magyarul beszélni hozzám, miközben én papírmunkát végeztem. Még el is gondolkoztam, hogy mennyire jól beszél magyarul, ahhoz képest, hogy nem az, és meg is említettem neki angolul, hogy nagyon jó a kiejtése. De miután továbbra is magyarul beszélt hozzám, arra már felkaptam a fejemet, mert azelőtt nagyon régóta nem hallottam itt magyar beszédet, és hát ilyen vicces formában kiderült, hogy rajtam kívül van még egy magyar.

A lényeg, hogy nagyon szerettem ott dolgozni, az egyik legjobb munkahelyem volt, minden este svédasztalos vacsoráim voltak, és elegáns öltözetben flangáltam. Igazi kihívás volt megérteni a különböző dialektusokat, rengeteg féle emberrel találkoztam, sokféle nemzetiségűvel. Jó barátságokat alakítottam ki, olyanokat amiket ma is tartok. Rengeteg vicces történetem van innen, amikre valószínűleg sokáig emlékezni fogok.
Sajnos idő közben nem igazán kaptam választ arra mi lesz a sorsom, ha lejár a hosszabbításom. Mert eredetileg szeptember végéig lettem volna, de kétszer hosszabbítottak, az utolsó novemberig tartott. Nagyon elégedettek voltak velem, de szerződést nem kaptam az elején, bár ígérve volt. Úgy gondoltam később kapom meg. Elég nyögve nyelős történet kerekedett belőle, aminek a vége az lett, hogy bevallotta a menedzser, hogy egyenlőre nincs hely, csak novemberig, a csökkenő forgalom miatt. Ekkor már október utolsó hete volt, ennyire sokáig tartott elcsípnem a menedszeremet!
Szóval a hotelt úgy kellett otthagynom, hogy nem volt következő álláslehetőség, és jött a november, mikor is drasztikusan csökkent a turistaforgalom.

Ezután jött egy probléma lavina, ami komoly döntésre késztetett.


Folytatás...

G

Előbb-utóbb valószínűleg összefutunk vele, ha ide keveredünk Izlandra. Vagy étteremben, kis adagban, vagy bizonyos bevásárlóközpontban. Bár manapság leginkább bátorság próbaként említhetjük a turisták körében, természetesen vannak akik rendszeresen fogyasztják. Igaz, inkább viccesnek tűnhet elsőre megkóstolni, és biztosan röhejes történetek születhetnek róla sok esetben, azonban az étel maga komoly történelmi és tradicionális gyökerekkel rendelkezik.

Századokkal ezelőtt , mikor az első viking telepesek megjelentek a szigeten, limitált étel repertoárral rendelkeztek. A hal volt az egyik fő táplálék, viszont a zord éghajlatnak megfelelően bőségesebb táplálékot kellett keríteniük. Ekkor jött került a képbe a grönlandi cápa, megy 2-4 méter hosszúságával, és közel 500-700 kg-os súlyával tökéletes táplálékforrás volt.
A cápahús önmagában viszont a különböző ammónia származékok miatt mérgező, amire valószínűleg pár emberélet után rá is jöttek. Ekkor jött az egyébként azóta semmit nem változott folyamat, amivel részben ki tudták küszöbölni ezt a problémát.

A folyamat lényege az volt, hogy a cápát megfosztották a fejétől és kibelezték, mivel ezek alkalmatlanok voltak fogyasztásra. A testet ezután egy gödörbe rakták, amit betemettek földdel és homokkal, majd a rakás tetejére nehezebb köveket tettek. Ezt hagyták pihenni körülbelül 6-12 hétig. A nehezebb kövek elegendő súlyt biztosítottak, hogy a talajt folyamatos nyomás alatt tartsák, ami alatt a testnedvek, köztük a mérgező anyagok is elszivárogtak.Ezután kiásták, majd külön ezekhez épített faházakban felakasztották száradni különösen szeles helyeken, például partokon.
Itt további pár hetet-hónapot töltöttek el. Ennek a folyamatnak akkor lett vége, amikor a húson egy barnás réteg megjelent, mint az általunk ismert szalonnán.Napjainkban ezután ezt a réteget lehántják a húsról, majd felszeletelik és kocákra vágva kerül a kereskedelembe. Ha a valóságban is érdekel bennünket a folyamat, lehetőség nyílik a tradicionális elkészítés megtekintésére a Bjarnarhöfn Shark Museum-ban.
Az ételt rengeteg híres séf is kipróbálta, köztük Gordon Ramsey, Ainsley Hariott, és Anthony Bourdain is, mindhárman borzalmasnak titulálták.

Illata erősen ammóniás, ezért reptereken tiltólistán van, és zárt helyben nem ajánlatos a felbontása. Kezdő kóstolóknak javasolják az orr befogását mikor kóstolják, mivel tapasztaltabb fogyasztók szerint a szaga sokkal rosszabb mint az íze, ami egyébként halra emlékeztet.
Mindenképp próbáljuk ki ha Izlandon járunk, már csak azért is, hogy elmondhassuk voltunk olyan bátrak, hogy megtegyük!


G

A Hallgrímskirkja.
Rengeteg képeslapon szerepel, megtalálható különböző reklámfelületen amik Izlanddal kapcsolatosak, és ha megkérdezünk itt járt embereket, mit érdemes megnézni a fővárosban, biztosak lehetünk benne, hogy a felsorolásban ott lesz. Nem véletlenül.

Nekem is ez a templom volt az egyik első célállomásom, mikor ide jöttem. Ittlétem második napján, reggel 8 környékén keltem fel igen hosszú alvás után, mivel az utazás sokat kivett belőlem. Gondoltam még a forgatás előtt, ami reggel 10-re volt megbeszélve, bejárom a környéket. Telefon 100%, google térkép, és hajrá.
Az akkori lakhelyemtől körülbelül 30 percnyi gyaloglásra volt a templom. Mivel január 16.-áról beszélünk, természetesen mindent jégtakaró borított, ami igen csak megnehezítette a közlekedést tekintve, hogy a Hallgrímskirkja egy lassan emelkedő nagy domb tetején van a belváros közepén. Éppen ezért nehéz nem észrevenni, mivel szinte mindenhonnan látni lehet, ezért kiváló tájékozódási pont, mint arról régebben már írtam.
Szóval mikor megérkeztem a templomhoz, még teljes sötétség volt, januárban olyan 10 óra környékén kezdett el kelni a nap. Én olyan 8:30 - 8:45 körül érhettem a templomhoz, alig pár embert lehetett látni lézengeni az utcán. Közben élőben beszélgettem a szülőkkel telefonon, és mutattam nekik a templomot kamerán keresztül. Akkor láttam életemben én is először.
Történetét tekintve Hallgrímur Péturssonról nevezték el aki nem az építője volt, hanem egy híres 17. századi evangélikus lelkész és költő. Tervezője Guðjón Samúelsson, aki rengeteg más nevezetes épületért is felelős Izlandon. 1937-ben kezdett el dolgozni a terveken, az épület formáját a bazalt kőbe hűlt láva ihlette. Építése 1945-es években kezdődött, és 1986-ban készült el. Érdekesség még, hogy a kupolája hamarabb elkészült, mint a templom maga. Előtte található Leifur Eriksson szobra, az első európai, aki felfedezte Amerikát. Vörös Erik fia volt.
Küllemét tekintve a templom egy 74,5 méter magas hatalmas építmény, melynek bejárata felett gyönyörű festett üveg díszeleg, és hatalmas kupolája van órákkal, tetején egy kereszttel. A kupola maga kilátóként szolgál. Tetejére lifttel lehet felmenni, emlékezetem szerint 1,000 korona, ami 2,500 forint környékén mozog. A lift után még egy pár lépcsőfok gyaloglás következik. A kilátás miatt mindenképp megéri. A torony mind a négy oldalán tökéletes kilátás nyílik a városra.
Belsejét tekintve minimalista, az egyik leginkább szembetűnő dolog az orgonája lesz a bejárat felett, amit a német Johannes Klais épített. Az orgona 15 méter magas, 25 tonnát nyom és 5275 sípot számlál.
Kintről már volt szerencsém hallani mikor egyszer elhaladtam előtte. Hidegrázós! Jó értelemben persze.Mindenképp egy ikonikus látnivaló és ha a először járunk a városban, térjünk be, és nézzünk körül a tetejéről. Nem minden nap fogjuk látni ezt a várost ilyen magasból. Megéri az árát.

G

Ha mondani kéne valamit, amire még nagyon kíváncsi voltam az egyébként rengeteg látnivaló közül ami itt van Izlandon, az az éjféli nap, vagy angolul midnight sun.

Nem nehéz kitalálni, ez az a jelenség, amikor olyan sokáig van nappal, hogy az éjszaka szó szerint kiesik.

Leginkább az északi félteken Alaszka, Grönland, Izland, Norvégia, Svédország Finnország, és Észak- Oroszországban figyelhető meg. Május körül lehet elkezdeni tapasztalni, amikor látványosan elkezdenek hosszabbodni az éjszakák olyannyira, hogy eljutunk egy olyan állapotba amikor már maximum csak szürkületről beszélhetünk.
A nap tulajdonképpen a horizont felett marad, vagy alá csökken (attól függően, hogy milyenek a domborzati viszonyok és hogyan látjuk)  majd olyan 3 óra alatt ismét visszajön onnan ( amit én  Reykjavikban tapasztaltam). Tehát mondhatni, hogy alig 3 óra időtartam van, amikor a napot a horizont közelében látjuk. A tipikus narancssárgás égbolt megmarad, de ez a maximum "sötétség" ami ebben az időszakban jellemző.

Ha egy kicsit számszerűbben szeretnék erről beszélni, akkor ez az időszak május 21.-e körül tetőzik, ilyenkor a leghosszabb napokon 24 órás világosságot tapasztalhatunk. December 21 és június 21 között a napos órák száma 1-3 perccel növekszik, majd június 21-december 21-ig 1-3 perccel csökken. Így kapjuk meg ezt a ciklikusságot, mikor is a decemberi napos órák száma mindössze 3-4 órát tesz majd ki, és 20-21 óra sötétséget.

Tehát tulajdonképpen egy május közepétől augusztus közepéig tartó világos időtartamról beszélünk ami az ide látogatókat, vagy frissen ide költözőket zavarhatja a normál alvásmódban. Leginkább azért, mert itt Izlandon nincsenek olyan jellegű redőnyök (legalábbis én nem igazán láttam), mint otthon Magyarországon. Itt leginkább vászon árnyékoló a divat, sokszor világos színben. Függönyöket pedig egyáltalán nem divat használni, tapasztalatom alapján. Tehát sokszor simán belátni az ablakon, de mivel itt nem jellemző a bámészkodás, ezért nem okoz gondot. A lényeg, hogy ezeket az alvásproblémákat a megváltozott "napszak" miatt könnyen ki lehet küszöbölni különböző trükkökkel, annak idején nekem személy szerint nem okozott gondot, csak fura volt.
Ami az aktivitást illeti, látványos változáson megy keresztül. Rengeteg embert látni ilyenkor az utcán, még késő este is, nem ritkán 1-2 óra körül is. A sétálás, biciklizés és futás, de csak a sima nézelődés is aktív tevékenység ilyenkor.
A levegő kellemes 14-17°C, ami nappal felmegy 18-20°C körülire is, tehát egy kellemes otthoni tavasznak felel meg. Ez az itteni körülményekhez képest már nyári idő, szó szerint is, szóval a viselet is ehhez megfelelő, rövid, szellős öltözetek.

A valóságban sokkal világosabb van, mint az általam feltöltött képeken, mivel itt inkább az égboltra koncentráltam a színek miatt, de ha el kellene képzelni, képzeljünk el egy otthoni, Magyarországi július közepi este 8 órás időpontot, és megkapjuk valójában milyen világos van.

Bár szeretem a havat, a jeget és a telet, ezt a nyári időszakot nagyon várom megint, mert rengeteg lehetőséget hordoz magában.

G