Az előző részt azzal hagytam abba, hogy otthagytam a Höfnint.

Igazából nagyon pörgős volt a munkám, és egyedül láttam el két emberét, mivel 2 műszak volt és mindkettőben én voltam az asszisztens, annak ellenére, hogy még a főnök elmondása szerint is kettő kellett volna legyen. Ezzel egy darabig semmi probléma nem volt, de sajnos egy idő után a szervezetnek elege lesz. És ez az enyémmel is  így történt, pár hónap elég volt hozzá.
De ezért nem hibáztatom a főnökömet, végülis nem beszéltünk róla sosem amíg ott voltam. Mint említettem nagyon jófej volt, és segített egyébként mindig.
Egyik napról a másikra hagytam ott a helyet, de aztán mivel úgy gondoltam ez még a vendéglátásban sem oké így, ahol egyébként jönnek mennek az emberek, ezért pár napra rá kértem egy találkozót és megbeszéltük. Nem volt harag. Ezzel a Höfnines pályafutásom le is zárult talán végleg, talán nem, kiderül a jövőben.

Ezután próbáltam kiélvezni a szabadságomat ami egy kicsit hosszabbra is sikeredett, mint amit szerettem volna. Körülbelül 1,5 hónapra.
A napokat többnyire ugyanazzal töltöttem, hol sorozatoztam, hol edzettem, beszélgettem az otthoniakkal, és kint bóklásztam a városban elvégre jó idő volt, május közepe. Rengeteget voltam a parton hajnalban, napfelkeltét nézve, számos képet készítve. Sok turista volt tavaly, bár az egyik helyi légitársaság csődje miatt sokkal kevesebb, mint egyébként szokott. Ez a fővárosban persze nem tűnt fel.
Ebben az időszakban tapasztaltam meg az éjféli nappalt életemben először, amiről korábban már írtam is. Ekkor persze még többet voltam kint mint egyébként.

Egy idő után kezdtem hiányolni a magyar ismerőseim jelenlétét. Beszélgettem velük telefonon, skypeon, ilyen-olyan módon rendszeresen persze, de én arról beszélek mikor kimegyünk valakivel sétálni, beszélgetni vagy inni valamit. Ekkoriban már ugyan csökkenő tendenciát mutatott a honvágyam, de még mindig megvolt, leginkább az ismerősök, család hiányzott. Voltak ismerőseim itt munkatársak formájában, de az én véleményem erről az, hogy bár nagyon jól elvoltam velük, ha egy mondattal kéne kifejeznem akkor az lenne, hogy nem olvastuk ugyanazokat a könyveket. Tehát nincsen meg az a "közös" érzés. Nem feltétlenül értik amit mondok, még akkor sem ha igazából értik. Vagy inkább nem érzik.
A lényeg, hogy ilyenkor jól jött volna egy magyar ismerős. Leginkább közösen bérelni szerettem volna magyarral, hogy ne érezzem sokszor idegennek az egész szituációt. Akkoriban még a ráhangolódás időszakában voltam.
Feladtam néhány hirdetést különböző csoportokban, invitáltam sétára, meginni valamit, vagy csak beszélgetni, Reyjkavíkban élő magyarokat. Csak valamiféle kontaktot akartam kialakítani. Van akinek ez könnyen megy, általában nekem is, sőt nagyon is könnyen megy, de nem itt és akkor. Egyszer válaszolt egy nő, akivel végül beszélgetésbe elegyedtünk a közös dolgok miatt. Róla majd később, nagyon röviden.

Ami történeti szempontból a sorban következik azt most próbálom rövidre fogni itt sok minden történt.
Nem gyengébb helyről kaptam megkeresést, mint a Grand Hotel Reykjavik, mely a város egyik legimpozánsabb hotele. Éjszakás portást kerestek, amire azonnal vissza válaszoltam.
Pár nap múlva bementem az interjúra.
Csodás hotel, hatalmas beltéri méretekkel, egy szökőkúttal, 14 emeletes új toronnyal, 4 emeletes régi szárnnyal, 311 szobával, és 11 konferenciateremmel, 2 nagy bárral, és egy hatalmas étteremmel. A recepciós pult nagy, félkörívben helyezkedik el, 3 recepciós hölggyel. Odamentem és bemutatkoztam, majd nem sokkal később feltűnt a menedzser, és egy közeli asztalnál leültünk beszélgetni. Szó esett a munkáról, és magamról kellett beszélni egy kicsit. Körülbelül 15-20 perces interjú volt, nagyon laza jelleggel. Remekül sikerült, körülbelül 2 hetes várakozás után kiválasztottak. Nagyon izgultam, ilyen munkát még nem végeztem.

Az első munkaestém ha mondhatom így, augusztus 5.-én kezdődött. A beosztás egy hét munka egy hét pihenő volt, 19:30-7:30-ig minden nap a héten.
Miután az éjszakákat folyamatosan a recepción töltöttem, ezért egy idő után feltűnt, hogy valószínűleg változás történt a tervben. Pillanatok alatt éjszakai recepciós lettem, amitől mindig tartottam, mert bár jól beszélem az angolt nagyon is, a telefonos beszélgetések az más tészta.
A fő feladataim között szerepelt a be és kicsekkolás, telefonos megkereséseket bonyolítottam le, emaileket kezeltem, mágneskulcsokat készítettem csoportok és egyéni vendégek számára, automatikus ébresztőket állítottam be a rendszerben, körbejártam a hotelt egy megadott időpontban, és rendet tartottam a lobbyban.

Egy átlagos napom 19:30-kor kezdődött. Rajtam kívül 2 közvetlen munkatársam volt a recepción, és volt velünk egy portás, akinek 22:00-ig tartott a műszakja. Ekkor a vendégek még mozgásban voltak, jöttek-mentek, tehát itt velük foglalkoztunk elsősorban.
21-22 óra között felváltva megvacsoráztunk, svédasztalos vacsorákat fogyasztottunk az étteremben. Ezek az asztalok egyébként jó 20 méter hosszúak voltak, tele helyi különlegességekkel, és ínyencségekkel, mint bálnahús, puffinhús és egyéb mások.
22:00-22:30 között már kezdtek nyugovóra térni a vendégek, csökkent a mozgás. Ilyenkor kicsit tartalék üzemmódra álltunk, de készenlétben voltunk továbbra is. Hosszú éjszaka következett.
0:00-kor a 2 társam beállította az automata ébresztőket, én pedig körbe mentem a hotelen. Mindenhol ellenőriztem az ajtókat, bezártam, és illetéktelen ott tartózkodókat, bukjálókat (igen, ilyenek is voltak) ha találtam kiutasítottam, amennyiben nem tudta igazolni, hogy vendég. Ez körülbelül 40-45 percet vett igénybe.
0:45 - 2:00-ig általában papírmunka és emailezés.
2:00-tól az az egyik társam folytatta ezt a folyamatot, a másik társam és én körbejártuk a szinteket, én a 14 emeletes új szárnyat, ő a 4 emeletes régi szárnyat. Mivel ilyenkor már nem volt housekeeping, ezért mi szedtük össze a szobák előtti poharakat, tányérokat és egyéb dolgokat. Ez változó ideig tartott, körülbelül 1 órán át. Mikor összeszedtük bevittük a konyhába zsúrkocsik segítségével.
3:00-5:00-ig kulcsokat készítettünk a nappalos műszaknak, csoportok részére. Ezek általában nagy csoportok voltak, sok személyt számláltak, néha 50-60 embert is. És egy nap volt, hogy 2-3 ilyen csoport is jött.
5:00 környékén már elkezdtek ébredezni a vendégek, szóval innentől már velük foglalkoztunk ismét. Jöttek a kicsekkolók, a vendégek akik elhagyták a hotelt.
6:30 környékén elkezdtük reggelizni, ismét svédasztal formájában.
Ekkor már vártuk a végét, innentől még a vendégeké volt a figyelmünk.
7:00-7:30 között elkezdett beszivárogni a nappali váltóműszak, és végül 7:30-kor végeztünk.
Ez volt egy átlagos nap, ha minden nyugis volt.

Igen hamar belejöttem a dologba, felfedeztem a hotelt, és megszoktam az egyhetes munkarendet, ami először rengeteg volt, főleg 12 órában, de az egy hetes pihenő miatt megérte.
A közvetlen munkatársaim között volt izlandi, román, lengyel, új-zélandi egy spanyol, és én magyar. Idő közben kiderült, hogy egy magyar lány is dolgozik a hotelben, ami egy nagyon poénos úton derült ki. Az hotel éttermében többször is találkoztunk, de folyamatosan angolul beszélgettünk, ha úgy alakult. Majd körülbelül 2 hétre rá miután elkezdtem dolgozni, odajött a recepciós pulthoz és angolul kezdett érdeklődni, hogy valóban magyar vagyok-e?
Mikor igennel feleltem, akkor elkezdett magyarul beszélni hozzám, miközben én papírmunkát végeztem. Még el is gondolkoztam, hogy mennyire jól beszél magyarul, ahhoz képest, hogy nem az, és meg is említettem neki angolul, hogy nagyon jó a kiejtése. De miután továbbra is magyarul beszélt hozzám, arra már felkaptam a fejemet, mert azelőtt nagyon régóta nem hallottam itt magyar beszédet, és hát ilyen vicces formában kiderült, hogy rajtam kívül van még egy magyar.

A lényeg, hogy nagyon szerettem ott dolgozni, az egyik legjobb munkahelyem volt, minden este svédasztalos vacsoráim voltak, és elegáns öltözetben flangáltam. Igazi kihívás volt megérteni a különböző dialektusokat, rengeteg féle emberrel találkoztam, sokféle nemzetiségűvel. Jó barátságokat alakítottam ki, olyanokat amiket ma is tartok. Rengeteg vicces történetem van innen, amikre valószínűleg sokáig emlékezni fogok.
Sajnos idő közben nem igazán kaptam választ arra mi lesz a sorsom, ha lejár a hosszabbításom. Mert eredetileg szeptember végéig lettem volna, de kétszer hosszabbítottak, az utolsó novemberig tartott. Nagyon elégedettek voltak velem, de szerződést nem kaptam az elején, bár ígérve volt. Úgy gondoltam később kapom meg. Elég nyögve nyelős történet kerekedett belőle, aminek a vége az lett, hogy bevallotta a menedzser, hogy egyenlőre nincs hely, csak novemberig, a csökkenő forgalom miatt. Ekkor már október utolsó hete volt, ennyire sokáig tartott elcsípnem a menedszeremet!
Szóval a hotelt úgy kellett otthagynom, hogy nem volt következő álláslehetőség, és jött a november, mikor is drasztikusan csökkent a turistaforgalom.

Ezután jött egy probléma lavina, ami komoly döntésre késztetett.


Folytatás...

G