Mint előzőleg említettem, február 27.-e óta dolgoztam.

Ebben az időben nem sok helyre mentem, többnyire az otthon és a munkahely között ingáztam, mint a legtöbben.
Ha mégis mentem valahová, általában a tengerpartra. Vagy a lakástól egy-két percnyire a partra, ahol először láttam a fényeket, vagy a másik törzshelyemre, a Harpa, avagy a helyi koncert "terem" mellé. A Harpánál legtöbbször a napfelkeltéket néztem. Jó rálátás volt onnan az Esja-ra, a Reykjavikból jól látható ikonikus hegységre. A hegy mögött kelt fel a nap. A szabadnapjaim vasárnapra és hétfőre estek amikor az étteremben dolgoztam, így jól tudtam tervezni. Sokszor ha hazaértem szombaton, nem tudtam aludni, és nem ritkán reggel 4-6 óra körül még kint mászkáltam a szó szerint üres városban. Mivel március végén még eléggé csípős reggelek voltak, jól beöltöztem. A hónap tolsó három napja felhő nélküli, hűvös ,de nagyon napos időben teltek el, szinte a szél is alig fújt, ami ritka errefelé. Akkor jutott eszembe, hogy menni kéne valahová végre.

De mi legyen az első nagyobb programom?
Nem kellett sokat gondolkoznom, a dolog adta magát. Mivel a kikötőben volt az étterem, ahol dolgoztam, ezért gyakran láttam a hajókat amik viszik a turistákat, itt voltak a jegyárusok is, plussz maguk a hajók is.
Miért ne mehetnék el mondjuk bálnalesre?
Kiválasztottam egy napot. Legyen mondjuk április első napja, ha már az előző napok ennyire szépek voltak. Így hát vasárnap délután megvettem a jegyet, másnapra a reggel 9:00-kor induló túrára. 13:00-kor indul a második, de nem igazán akartam sok emberrel menni. Este mikor lefeküdtem, gondolkoztam. Kicsit izgultam, sosem voltam még tengeren előtte, nem tudom hogyan fogok reagálni, tengeri beteg leszek-e, vagy milyen idő lesz kint? Sok-sok kérdés. Beállítottam az ébresztőt reggel 7:15-re.

Másnap reggel felkeltem, és már láttam a sötétítőn keresztül, hogy valami nem oké. Olyan fura színű fény jön be az ablakon, szürkés, nem az előző napokból megszokott. Odalépkedtem, felhúztam...
Az éjszaka nagy mennyiségű, közel 15-20 centiméternyi hó esett le. A hőmérséklet -3 °C volt. Akkor azt gondoltam ebből biztosan semmi sem lesz, ilyen időben valószínű, hogy nem fog a túra elindulni. Végülis felöltöztem, és úgy voltam vele akkor is megnézem, maximum sétálok egyet ha más nem jön ki belőle.Mikor odaértem a kikötőbe körülbelül 15 percnyi gyaloglás után a szakadó hóban, mindössze 3-4 embert láttam a jegyárusnál. Itt be kellett csekkolni, ez volt a találkozási pont. A túra maga 3,5 óra, mindezért 12,500 koronát, vagyis körülbelül 25,000 Ft-ot fizettem.

A hölgy akinél becsekkoltam elkérte az irataimat, egy gyors ellenőrzés végett, mivel neten vásároltam a jegyet. Ezután megkérdezte, biztosan nem akarom-e áttenni az utat a délután 13:00-osra? Ezt azzal indokolta, hogy kint a tengeren nem a legjobb az idő. Én határozottan erre a reggeli túrára szerettem volna menni,ezért ezt a lehetőséget visszautasítottam. Aztán még egy kérdés, amire utólag hülye választ adtam. Tengeri beteg vagyok-e, és kérek-e gyógyszert tengeri betegség ellen? Mindkettőre nemmel feleltem, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt tengeri beteg vagyok vagy sem. Bíztam benne hogy nem, de attól még kérhettem volna gyógyszert ha az úton kiderül, hogy mégis.
Miután végeztünk, jó utat kívánt és én elindultam a hajó felé. Rajtam kívül alig páran voltak a reggeli túrán. A hajó Andrea névre hallgatott, és 200 fő szállítására volt alkalmas. Most körülbelül 15 ember lehetett rajta.

Felmentem az emeletre, a hajó végébe és vártam az indulást. Körülbelül 10 percet nézelődtem a szakadó hóban, mire elindultunk. A hajó kitolatott, majd tett egy kis kanyart, és már mentünk is. Amíg kiértünk a tengerre, körülbelül egy 15 perc volt, akkor már lehetett érezni, hogy jönnek a hullámok. Eleinte nem voltak vészesek, szemből jöttek, fel-le mozgott a hajó, de kibírható volt. Akkor már tudtam, hogy nem vagyok tengeri beteg, mert ennyi idő alatt már kijött volna rajtam. Körülöttem aki tengeri beteg volt már mind zacskókkal ült a fedélzeten. Nekik onnantól kezdve az út egy rémálom volt.
Már 25 perce lehettünk úton, amikor feltűnt, hogy nem esik a hó és tiszta az égbolt. Nem csak tiszta, de süt a nap. Visszanéztem, és azt láttam, hogy a város egy hatalmas hófelhő burokban van.
Nem csoda, hogy olyan idő volt amilyen.

Innentől kezdtem igazán a képek és videók készítéséhez. Közben a hangosbemondón a túravezető elkezdte a szokásos kis ismeretterjesztő beszédét, hogy milyen fajok találhatók a tenger ezen részén, és részletesebben is mondott róluk ismertetőt. Elmondta, ha valamit látni fognak, akkor jelezni fognak fentre hozzánk a tetőre. A hajó orra 12 órát jelez, a tatja (hátulja) 6 órát, jobb oldal 3 óra, bal oldal 9. Így fogunk tájékozódni ,merre kell majd nézni ha valamit látni kell.
Ránéztem a telefonra, a tengeren -11°C-ot mutatott. Nagyon hideg volt és nem hoztam kesztyűt a könnyebb fényképezés miatt. Olyan 10-15 perc múlva jeleztek, hogy bálna van a közelben 10 óránál. A hajó leállt és elkezdtünk sodródni. Valóban ott volt körülbelül 20 méterre tőlünk, egy hosszúszárnyú bálna. Nem lehetett belőle sokat látni, valószínűleg egy szégyenlősebb példánnyal volt dolgunk, csak a hátúszója felbukkanását láttuk párszor. De legalább láttuk!.
Tovább mentünk, elkezdtünk kanyarodni jobbra. Ez annyira nem esett jól, ugyanis a nagyobb hullámok már elkezdtek oldalba kapni minket, így jobbra és balra lengett ki a hajó. Mint mondtam nem voltam tengeri beteg, de ez a mozgásforma kifejezetten kellemetlen volt nekem. Elkezdtem a horizontra koncentrálni, az egy biztos pont volt a szememnek, így nem kezdtem el szédelegni.
Ekkor jött a hír, hogy 8 óránál fehércsőrű delfin csapat. Körülbelül 6-7 lehetett egy csapatban. A hajó ismét megállt és sodródtunk. Nagyon kellett fognom a telefont, hogy ki ne essen a kezemből, annyira hullámzott. Az idő nem volt rossz, a tenger sem volt vad kicsit sem, csak a hullámok voltak elég nagyok. Készíteni tudtam néhány fényképet róluk, de ők sem voltak valami közel hozzánk.Nagyjából 10 percig álltunk, addig úszkáltak a közelben, majd eltűntek. Újra neki indultunk.
Már visszafelé mentünk, mikor azon gondolkoztam, hogy végül is a látvány annyira szép itt kint a semmi közepén, hogy még akkor is megérte volna ha egy bálnát vagy delfint sem látok. De még ha kicsit is, láttam.
15 percet mehettünk, lehet többet, mikor feltehetően ugyanaz a delfin csapat tért vissza mellénk.

Mivel képekben nehéz volt elkapni őket, úgy gondoltam videó formájában könnyebb lesz visszaadni. Nem sokkal feltűnésük után ismét leléptek. Ezután már más élőlényt nem láttam, csak a tájban gyönyörködtem. Szép havas hegyek, és lassan a város is feltűnt. Nagyon hideg volt, a kezem már annyira fázott, hogy váltogatva készítettem a képeket, videókat, hol az egyik kezemben, hol a másikban volt a telefon. Kimentem a hajó orrára pár fotót készíteni, de ott még a szél is szembe fújt, és mivel egyébként is közel voltunk már a városhoz, úgy döntöttem lemegyek a hajó belsejébe, ahol meleg volt, leültem és készítettem pár képet az ablakon át a hegyről. Itt a hullámok már-már az ablakot mosták.

Valóban 3,5 óra volt a túra, jól kiszámolva. Mikor leszálltunk, meglepődve tapasztaltam, hogy úgy kiderült az ég a városban is, hogy az a hó ami reggel esett, lassan el is olvadt. Jóval melegebb volt délután fél 1 körül, már 2°C.
Elindultam hazafelé sok képpel és videóval, amiből fogok mutatni párat még itt a blogon.

Nyáron tervezek egy másikat is, az izlandi bálnales hazájában, Húsavikban, ahol gyakorlatilag 90%-os a ráta sikerességet tekintve, főként nyáron.

Annak ellenére, hogy csak módjával láttuk az állatokat, a táj miatt mindenképp azt mondom, megérte az árát.


G

Mielőtt a munkakeresésbe merültem és dolgozni kezdtem volna, körülbelül 1 hónapom volt járni-kelni a városban.
Azután, hogy elkeveredtem, mondanom sem kell hamar megtanultam telefon nélkül tájékozódni.
Felfedeztem a várost, a nevezetességeket, amikről más bejegyzés(ek)ben fogok részletesebben szót ejteni.

Mivel javában benne voltam a "szezonban", ami októbertől közel április közepéig tart, ezért megkezdtem a vadászatot.
Az aurora vadászatot, hogy pontosak legyünk, elvégre ez hozott ide.

2019 január 19-20.-a körül lehetett, nem emlékszem pontosan már. Nagyon hideg volt, leginkább a szél miatt. Tudni kell, bármilyen hideg van, ha fúj a szél, itt megsokszorozódik a hidegérzet. Főleg, ha tengerparton van az ember, ahol szinte mindig fúj a szél.
Körülbelül -7°C lehetett aznap este. Gondoltam itt az ideje kimenni és felderíteni a terepet. Tudtam, hogy létezik előrejelzés, ezért felkerestem az oldalt (vedur.is), ahol megtekintettem, mik az esélyeim arra, hogy látni fogom az aurorát.
Általában szerencsés alkat vagyok, és ez most is kiderült. Az aznap esti erősség 6-os lesz. Mit jelent ez? A skála, amin mérnek 0-9-ig mér.
0 az esélytelen, 9-es pedig ennek az ellentettje. De valamiért a 6-os fokozat már hihetetlenül magas érték, ami azt jelenti, hogy nem csak hogy 100% az esély, de amit látni fogsz az nagyon erős is lesz.
Tudni kell, hogy sokféleképp láthatja az ember a sarki fényt. Többféle megjelenése van, többféle erőssége, és az ideje is változik.

Mivel a 6-os erősség egy kihagyhatatlan ajánlat, ezért felöltöztem, és körülbelül este 11 körül kimentem. Mint említettem mínusz 7 körül lehetett a hőmérséklet, rengeteg hó esett az előző napokban. Mindig is arra vágytam, hogy ha meglátom, azt vagy baráti esetleg családi körben tegyem, vagy sehogy. Ebben az esetben egyedül voltam, így szerettem volna elkerülni, hogy turisták gyűrűjében kelljen meglátnom, mert szerettem volna csendben megélni ezt a jelenséget.

Ezért a tengerpart felé vettem az irányt. Az egyetlen hely, ahol a város fényszennyezése nem olyan erős, hogy elrontsa a jelenség láthatóságát. Körülbelül 1-2 percnyi gyaloglásra lakhattam a parttól, mire kiértem, a szél persze érezhető lett. A -7°C-ból lett -11°C. Érezhető változás.

A parton leültem egy sziklára, jól be voltam öltözve, kabát alatt kapucnis pulóver, sapka sál, kesztyű. De sajnos alulöltözött voltam, a nadrág farmer volt, ami ilyen időben nem a legjobb, de csak ezt hoztam. A hideg szél konstans fújt, egy pillanatra sem állt meg.
Néztem a tengert előttem, ez egy nagy öböl volt. A nagy alatt azt értem, hogy hatalmas. El lehetett látni egészen Keflavikig. Az égbolton elvétve lehetett látni egy-egy felhőfoszlányt.

Körülbelül 1 órát ültem kint, és végre láttam valamit, ami mintha nem oda passzolt volna. Egy felhőnek tűnő valamit, de ez függőleges volt, csíkszerű, fehéres színű, mint egy köd, de mégis halvány.
Sejtettem, hogy mit látok. Elővettem a telefont, és reménykedtem, hogy ha ez az amire gondolok, a telefon megfogja látni azt amit én nem.
Belefényképeztem a sötétbe. Visszanéztem a képet és igen, azt láttam amiért jöttem. A sarki fényt. Nagyon halvány zöldes csík, benne egy kis rózsaszínnel. Ennyi lenne? Ez nem lehet.

Addig nézegettem a képet amit csináltam, hogy mire felnéztem, elkezdett átalakulni az égbolt. Az eleinte kis csík kiszélesedett, és több csík is megjelent mellette, és már láthatóan zöldültek, nem voltak többé fehérek.

Na ez már valami! Csak néztem, ezt már szabad szemmel is elég jól lehetett látni, felálltam és elindultam a part mentén, egy kis, körülbelül 20 méterre a tengerbe nyúló félszigetre, ami egy víztisztító berendezés volt jól elrejtve, mint egy kis bunker, körbe rakva sziklákkal. A tetejére lépcső vezetett. Szerencsém volt, egyedül voltam, ahogy szerettem volna. Akkor azt gondoltam, végre látom azt, ami idehozott, és milyen erős!
De tévedtem. Ismét elkezdett változni, és mire rájöttem, hogy tudom a legjobban lefényképezni, ismét átalakult , még erősebbé mint azelőtt.

Itt egy kicsit megálltam, kikapcsoltam a telefont, és csak szemléltem. Körülöttem teljes csend volt. És felettem ez a zöld, folyamatosan változó, gyönyörű égbolt. Mindez a városból, ahol még csak nincs is teljes sötétség. Sokáig volt ez a forma, 15-20 percig is, majd legnagyobb meglepetésemre ismét átalakult ,már felvéve az aznapi legerőteljesebb formáját, ami beragyogta az egész öbölt. Láttam a tengeren visszaverődni a zöldet, mintha a tenger egész felszíne zöld lett volna. Pompás látvány volt. Leírni sem egyszerű.

Szerencsés voltam. Érkezésem után 3-4 napon belül, zsinórban 3 napon keresztül voltam szemtanúja ennek a jelenségnek. Mikor elindultam haza 4 óra múltán a hideg miatt, még a lakásból is láttam körülbelül fél órán át az ablakomból, az 5. emeletről, ami szembe nézett a tengerrel. Az egész jelenség durván 3,5 órán át tartott, amihez hozzáteszem, hogy az időtartam kiszámíthatatlan, a jelenség eltűnhet 5 perc után is úgy, hogy nem jön vissza aznap este többet.

De én szerencsés voltam ebben is, mint mondtam. Rengeteg ide látogató életében egyszer ha el tud ide jönni, és sosem látja.
Azóta rengetegszer találkoztunk, amiről sok képet fogok feltölteni ide a blogra, de egy biztos.
Az pedig a valóság. A képeken teljesen más látvány, mint élőben, még a saját képeimen is. Csak akkor láthatjuk szabad szemmel ilyen zöldnek, ha rettentő erős. Viszont az én képeim, és más hasonló képek lesznek mindig a legközelebb a valósághoz, nem pedig az, amit turista csalogatás céljából különböző túraszervező oldalakon láthatunk.


G

Körülbelül ennyi ideje írtam ide utoljára.

Ez alatt az idő alatt rengeteg minden történt, és nem igazán volt időm sem arra, hogy minden történést leírjak.
Ezért rövid leszek és tömör, amennyire lehet, megpróbálom minimum két részre szedni és folytatom ott, ahol abbahagytam.

Röviddel azután, hogy megvetettem a lábam itt Izlandon, munkakeresésbe fogtam.
Mivel nem a legjobb időszakban jöttem, ami a kezdést illeti, ezért egy darabig sikertelen volt a keresésem.
Körülbelül február végéig próbálkoztam, amikor is találtam valamit. Sok helyen próbálkoztam, de mivel a saját szakmámhoz izlandi nyelv szükséges, ezért a turizmusban próbálkoztam, mivel nagy részét teszi ki az itteni életnek.
Beadtam a jelentkezésemet éttermekbe, hotelekbe, és túraszervező végekhez. Ezek jó része általános jelentkezés volt.

Február 26.-án késő délután elküldtem a jelentkezést egy étterembe.
A neve Höfnin, ami annyit tesz "kikötő".  De nevezik Harbor Restaurant-nak is. Maga az étterem Reykjavik Old Harbor-nak nevezett részén található, innen a név.
5 perc sem telt el, miután beadtam a jelentkezést, jött a válasz a tulajtól. Konyhai kisegítőt keresett a tulaj, és afelől érdeklődött, mikor tudnék bemenni egy interjúra. Hát persze, hogy rögtön!

Összekaptam magam, egy gyors zuhany, felöltöztem, és irány. Az helyszín nem volt messze az akkori lakhelyemtől, körülbelül 15 perc gyaloglás, ha a saját tempómat nézem.
Ez az étterem tetszett a legjobban, azok közül amit előzőleg nézegettem. Olyan megnyerő volt. Látszott rajta, hogy a helyi standardot szolgálja. Az általa ajánlott ételek is ezt mutatták. Tradicionális izlandi ételek saját receptek alapján, némi modern kiegészítéssel. Az étterem családi kézben van, férj és feleség vezeti. Közvetlenül a tenger partján feküdt, türkiz kék és egy nagyon kevés zöld kombinációjára festve.

Mikor bementem, fogadtak, elmondtam miért vagyok itt, de már jött is a tulaj lefelé a második emeletről és a nevemet kérdezte.
Mikor rájött, hogy az vagyok akit várt, bemutatkoztunk. A neve Brynjar. A Höfnin tulajdonosa. Olyan 50-es évei végén járhatott.
Első kérdése az volt, hogy tényleg magyar vagyok-e? Majd feleltem igen, mire olyan "ez igen" módra nevetett egyet.
Felmentünk az emeletre.
Az étterem kifogástalanul nézett ki, és hatalmas hangulata volt.
Képzelj el egy halászházat, aminek két szintje van. Az étteremben a berendezés közel a régi pompájában volt, mindössze felújítva kicsit. A padló hajópadló, lakkozva ,csiszolatlanul. A gerendák a régiek, A tartó oszlopok is.
Rengeteg régi kép a környékről, fekete fehérek. A lámpák nagy része régi lámpa. Mindössze a felszerelés modern. Az asztalok, a székek, a hangtechnológia, amiben nagyon könnyed zene szólt, pont annyira, hogy halld a zenét, de ne zavarjon a beszédben.
Elkezdtünk beszélgetni, rövid interjú volt, nem is igazán arra volt kíváncsi, hogy milyen tapasztalataim vannak, hanem rám, mint emberre. Körülbelül 10-15 perc után vége volt, ennek nagy része nem is a munkához kapcsolódott. Másnap kezdhetek. Végre !

Hazamentem, és kicsit izgultam, milyen lesz a másnap. Egy műszak reggel 9-kor kezdődik és este 22:00-kor ér véget. Nekem 14:00-ra kellett mennem. Bemutatkoztam a többieknek. Magában a "staff"-ban volt izlandi, lengyel, német, katalán, amerikai, és én, mint magyar. Az étterem 14:00-tól 17:00-ig zárva tartott, ez idő alatt felkészültünk. Ez azt jelentette, hogy ilyenkor átmentünk az étterem előkészítő részlegébe, ami körülbelül 5-10 perc kocsikázásra volt magától az étteremtől. Általában 14/15:00-tól (mikor mettől) - 16:00-ig voltunk itt. 16:00-17:00-ig pedig kajaszünet. Ilyenkor vagy összedobtak valamit a séfek, vagy az aznapi menüt ettük. A kaja kifogástalan volt mindig.
Ami a munkát illeti, ez egy konyhai kisegítő pozíció volt. Segíteni kellett a szakácsnak, mosogatni kellett, aprítani, előkészülni, a műszak végén pedig összetakarítani.
A műszak vége mindig attól függött, mennyi vendég van. A túlóra maradéktalanul ki volt fizetve mindig.

Részletesen nem kezdek bele milyen volt a pár hónap amit ott töltöttem, mint minden munkahelyen voltak jobb és rosszabb napok. Magát a munkát nem nagyon szerettem, ha őszinte akarok lenni, egyszerűen nem az én műfajom. De a lényeg, hogy a nehézségeket félretéve ez volt hangulatban az egyik legszuperebb hely ahol valaha dolgoztam. Brynjar és a felesége Elsa mindenben segítettek amiben lehetett. Ők intézték el nekem a kennitalát ( az itteni személyi számomat ). A valaha volt legjobb fizetéseim is innen származtak.
4 hónapot töltöttem el itt, miközben szereztem egy pár ismerőst, akikkel a mai napig beszélünk. A tulajjal is megmaradt a jó viszony.
Ha ajánlhatok egy helyet ahova mindenképp térjetek be ha szeretnétek egy nagyon-nagyon jót enni, akkor az a Höfnin legyen !

Folytatás...

G.

Kikapcsolt a telefonom....pompás.

Mindössze halvány sejtésem volt arról, mi is az ATM neve amit Csabi említett, mivel csak egy pillanatra láttam.

De nem volt más választásom, elindultam. Nagyjából megvolt, merre felé kell mennem, szerencsére jó az emlékezőtehetségem.
Egy jó darabon át gyalogoltam, eközben többször is próbáltam bekapcsolni a telefont, sikertelenül. Mindössze addig jutottam, hogy beírjam a PIN kódom.
Más választás híján, egy éppen autójába pakoló nőtől kértem segítséget. Elmondtam neki angolul, hogy lemerültem és nem tud-e segíteni, egy közeli automatát keresek, aminek viszont nem tudom a nevét.
Körülbelül 5 perces beszélgetés után kiderítettük, a Landsbankinnról van szó. Tudtam hogy "inn" a végződése, szóval közösen kitaláltuk. Irányt mutatott a telefonján.
Nagyon kedves volt.

Elindultam, és meg is találtam körülbelül 15 perc gyaloglás után a bankot. De Csabit és Robit nem.
Merre lehetnek? Vajon odamentek a templomhoz, ahová eredetileg hívtam őket?
Tudják, hogy ott vagyok, tehát lehet hogy odamentek, miután rájöttek hogy nem tudnak elérni telefonon.
Újra nekiindultam a templom irányába. Vissza is érkeztem ismét egy jó 15 perc alatt.

Sehol senki, csak a sok turista. Vártam egy keveset, majd úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha hazamegyek és feltöltöm a telefont.
Újra nekiindultam, sejtve ha idetaláltam, haza tudok menni ugyanazon az úton. Neki iramodtam.
Az első 10 perces útvonal ismerős volt. De aztán jöttek a problémák.
Abban a hitben voltam, hogy jó úton járok, de egy idő után ismeretlenné vált a terep. Nem értettem hogy lehet ez, hisz reggel is erre jöttem.
Igen ám, de az sötétben volt. És azóta változott a táj. Tudtam, hogy azt a hidat kell keresnem amin reggel is átkeltem. Egy nagy tavat a városban, a Reykjavíkurtjörn-t. De akárhogy akartam, nem találtam.
Már olyan helyen jártam amit abszolút nem ismertem fel. Egy kis repülő tér, és a BSÍ, a buszpályaudvart is megtaláltam, aminek reggel még a közelében nem voltam.

Ekkor újra megkérdeztem egy járókelőt, aki kedvesen útba igazított, és megmutatta merre járunk. Eléggé rossz irányba haladtam.
Visszafelé kellett mennem amerről jöttem, ott tévesztettem el egy kanyart.
Végül megtaláltam a hidat, onnantól már egyszerű volt.
Ez az egész folyamat körülbelül 2 órát vett igénybe. Eddig kóboroltam.
Majd hazataláltam. Feltettem a telefont töltőre, és felhívtam a többieket, merre vagyok. Szerencsére sejtették, hogy lemerültem. De végül is megoldottam.

1-1,5 órára rá visszamentem a városba, majd megkezdtük a forgatást.
Nem ijedtem meg. Úgy gondolom az a legrosszabb amit tehet az ember ilyenkor. Mondjuk inkább úgy, hogy megilletődtem.

Soha nem tévedtem még el sehol, szóval ezt is megéltem.



G

Miután megérkeztem, a következő napon reggel egy hirtelen jött ötletem támadt.

A koncepció az volt, hogy a srácokkal találkozunk 10 órakor, és elmegyünk forgatni a belvárosban.
Mivel reggel 8-kor magamtól felkeltem, ezért arra gondoltam elindulok és nézelődök egy kicsit.
Még bőven sötét volt, nagyjából fél 11- 11 magasságában kel a nap januárban.
Felöltöztem, pénztárcát, telefont elraktam, kulcsot amit kaptam a lakáshoz, és nekiindultam.

Google térképen néztem, merre is járok. Mínusz 10 fok volt aznap reggel.
A tárkép használata mellett nem volt nehéz eligazodnom. Gyönyörű volt a sötétben a város, amit ki is használtam ahhoz, hogy készítsek pár jó képet.
A célállomás a Hallgrímskirkja volt, Reykjavík híres temploma, ami szinte a város központjában van.

Nem számítottam rá, hogy jó darabig emelkedőn kell mennem az utcákon. Elképesztően jópofa házak vannak itt, színes tetőkkel.
Hangulatos az egész város. Közben elkezdtem kamerázni a szüleimmel, élőben közvetítettem nekik a történéseket.
Majd megérkeztem a templomhoz. Az egész túra körülbelül 20 percet vett igénybe a szállásomtól.
Itt elég sokat időztem, fényképeztem, mutattam nekik a környéket, miközben kelt fel a nap. Csodálatos látvány volt.
Közben Csabiék szóltak, hogy elindulnak felém. De közöltem velük, hogy a templom belépős.
Körülbelül fél óra után az az ötletem támadt, hogy elindulok a parthoz. Látnom kell a hegyeket és a tengert megint!

Reykjavík vásárló utcáin mentem végig, ami pompásan festett. Rengeteg volt a turista.
Körülbelül 10 perc alatt megérkeztem a tengerhez. Eközben végig közvetítettem az eseményeket élőben anyuéknak, mutattam nekik a környéket, azt látták amit én.

Csabi szólt hogy elmennek pénz váltani. Majd bejelzett a telefonom. Mindössze 15% maradt az aksiból! Reggel 100%-on volt, mikor elindultam, de a mínusz 10 fok és a több mint egy óra kamerázás megtette a hatását.
Figyelmeztettem anyuékat, és le is raktuk. Ebben a pillanatban 15%-ról 7%-ra csökkent az aksi.
Majd azzal a lendülettel kikapcsolt a telefon.

Folytatás...


G.

Ismételten eltelt pár nap...

Időközben megérkeztem Izlandra, ezzel teljesült az álmom egy része.
Január 15.-én, kedden hajlani 2 órakor keltünk a családdal. Előzetesen összepakoltunk minden holmit amire szükségem van. Egy közepes és egy nagy bőröndöt töltött meg.
Este 8-kor feküdtem le, gondoltam reggelig még alszom kicsit. Természetesen nem ment. 11-kor még ébren voltam.
Kicsit ideges voltam hogy fognak alakulni a dolgaim. Végül elaludtam, de hamar szólt a az óra.
Nem sokat szöszöltünk, 45 percen belül elindultunk, ez tartalmazott egy zuhanyt, egy fogmosást, lecsekkoltuk megvan-e minden.
Elköszöntem Samutól, a kutyámtól. Aztán indulás.

Sok felvételt készítettem a repülőtérig, mert akartam egy kis montázsvideót készíteni, az otthontól az izlandi otthonig.

A repülőtéren találkoztam a riporterrel és a kamerással, akiket már említettem, Csabival és Robival.
Előzetesen, január 12.-én forgattunk, az összekészülődést, riportokat a szüleimmel és velem, és egy "búcsú" ebédet.
Majd velem tartottak a baráti összejövetelre, amit szerveztem egy közeli vendéglőben.

És a következő találkozásunk a reptéren volt. Segítettek mindenben, nagyon jó fejek voltak velem.
Forgattunk a reptéren is ,majd becsekkoltunk, feladtuk a csomagot.
Ezután elköszöntem a többiektől, nem vettem túl érzelgősre a dolgot, hisz tartani fogjuk a kapcsolatot naponta többször is, kamerán keresztül, és egyébként sem halok meg, haza fogok menni előbb-utóbb.

Átestünk a gyorsított biztonsági ellenőrzésen, majd elindultunk a busz felé, ami a géphez vitt minket.
Gyönyörű tiszta reggel volt ,szinte semmi felhővel.
Felszálltunk a gépre, majd megkerestem a helyem, a 8F-et. Jó helyet választottam ami a kilátást illeti, de képek készítésére kicsit el kellett fordulnom.

Öveket becsatoltuk és 10-15 percen belül elkezdtük a felszállást, 7 óra 25 perc környékén.
Izgalmas volt, egyre gyorsabban mentünk, majd felszálltunk. Ez egy nagyon kellemetlen élmény volt nekem, nem számítottam arra a nyomó érzésre ami a mellkasomra hatott. Körülbelül 10 másodpercig éreztem ezt, aztán elmúlt. Ilyet még nem éreztem.

Természetesen a felszállástól kezdve mindent rögzítettem videó és kép formájában egyaránt. Első repülésem volt, nagyon izgalmas volt, mindaddig amíg fél óra elteltével csak a nagy felhőket láttam alattam semmi egyebet. Ekkor egy kicsit csökkent az érdeklődés, de még így is érdekes volt.
Vártam mikor látom meg a sziget partjait. Az út 4,5 órát vett igénybe.
Ekkor történt meg amire számítottam, és amit tudtam előre. Félig-meddig, de újra besötétedett.
Igen, ez azt jelentette hogy közeledünk. Két napfelkeltében volt részem.
Az egyik otthon Magyarországon reggel, a másik pedig Izlandon reggel.

Körülbelül 10:55 magasságában megpillantottam a partokat. Nem volt kétséges, hogy azt látom, amit... Izland.
A sziget körül véget ért az összefüggő felhőtakaró és megláttam az óceánt.
Sosem láttam még.
Ahogy egyre beljebb haladtunk, egyre többet láttam meg. Havas hegyeket, síkságokat.
Az idő nagyon szép volt, festői színekkel találkoztam az izlandi reggelben.

Megkezdtük a leszállást.
Tudtam hogy be fog dugulni a fülem, de arra nem számítottam, hogy ilyen mértékben. Eleinte fel sem tűnt, csak az, hogy nem hallom a mellettem lévő motor zaját.
Elkezdtem mormogni magamban, de ezt sem hallottam. Itt vált biztossá hogy nagyon bedugult a fülem.
Fokozatosan elkezdtünk ereszkedni, szép lassan. Ez a folyamat körülbelül 10 percet vett igénybe, majd elkezdtük a tényleges leszállást.

Miután szerencsésen landoltunk, a terminál felé vettük az irányt.
Felvettük a csomagjainkat, és elindultunk a door-to-door szolgáltatást igénybe venni amit megrendeltünk.
Egy kisbusszal szállítottak minket a leendő szállásunkra.
Nagyon szép út volt Keflavíktól Reykjavíkig. Természetesen itt is forgott a kis kamerám.

Megérkeztünk a szálláshelyre, ami az 5. emeleten volt.
A főbérlő segített bepakolni. Csodálatos látvány nyílik az óceánra a szobám ablakából. Ez volt az első amit megnéztem.
Majd jött egy rövid interjú, és lementünk az óceánhoz, ahol szintén interjút adtam.

Ezután boltba mentünk vásárolni. Fura ételeket láttam, de erről majd később.
Majd visszatértem a szállásra megpihenni. Hosszú nap volt.

Nem számítottam rá, hogy ennyire sok történés ér egy nap alatt.



G.

77 nap telt el az utolsó bejegyzés óta.

Ezalatt sok minden kiderült, végbement.

Mint korábban említettem, novemberben egy szemműtétre készültem, ami sajnos nem sikerült. Pontosabban részlegesen találtak rá alkalmasnak. Két órás vizsgálat előzte volna meg a műtétet, amiből nekem a fele jutott. Nyomás vizsgálat, retina vizsgálat, pupillatágulás vizsgálat, és különböző egyéb vizsgálaton estem át.
Ezután közölték, hogy csak részlegesen vagyok alkalmas, mivel mindkét szememen egy-egy helyen jobban meg van vastagodva a szaruhártya rétege, mint az megengedett a műtéthez. Emiatt nem ajánlották a műtét elvégzését, hanem azt javasolták novemberben, hogy fél év múlva jelenjek meg egy újabb vizsgálaton, hogy kiderüljön változott-e valamit a szemem. Ezek fényében decemberben újabb szemüveget csináltattam, mivel a régivel már nem láttam olyan élesen. A jelenlegivel viszont pompás a kilátás!
És többek szerint sokkal jobban áll mint az elődje.

Egy másik fontos esemény volt a jogosítványom megszerzésének folyamata.
Miután eljutottam a 18. vezetési órára, megkaptam a vizsgaidőpontomat november 26.-i napra, hétfőre, reggel 8 órára.
Örültem, hogy ilyen korán kaptam időpontot. Levezettem a fennmaradó kötelező óramennyiséget, hogy a 30 óra meglegyen.
Majd elérkezett a vizsganap. Mondhatom eléggé izgultam, szakadt az eső aznap.
Ennek valamilyen szinten örültem, mert úgy véltem így kevesebb ember lesz az utcán.
A vizsga előtt még vettünk egy órát, újra végigmentünk az egyik legnépszerűbb útvonalon ami a város központjába vezetett.
Maga a rutinpálya mondhatni Eger városának a szélén volt. Mire visszaértük, már csak pár perc volt hátra. A vizsgabiztosom egy fiatal srác volt, aki szakmájának elején tartott, gyakorlatilag nem kellett volna tartanom tőle, legalábbis az elmondottak alapján.
Beszállt a kocsiba, a szükséges papírokat és kérdéseket lerendeztük, majd kezdhettük a vizsgát.
Ideges voltam, mint ilyenkor az ember általában. Az első 10 percben párhuzamos parkolásnál vétettem egy hatalmas hibát, ami egy kései index volt, de elnézte a dolgot.
Onnantól kezdve úgy gondoltam sima a dolog, mivel nem szólt közbe, úgy éreztem minden sínen van.
Aztán mikor a belvárosba értünk a pláza és a színház közötti részhez, egy kis utcába kellett befordulnom, aminek a jobb oldalán, közvetlenül a jobbra kanyarodás után kocsisor állt, amit balra ki kellett kerülnöm.
Itt történt az, hogy újfent későn raktam indexet, és emiatt, és az előző apróbb hibák miatt leállítottak 35 perc után.
Nagyon mérges voltam, hisz úgy éreztem mindent úgy csináltam ahogy tanultam.
Visszafelé egy szót sem szóltam csak arra gondoltam, milyen jó lenne ha visszafelé is én vezethetnék.
Mindenki megdöbbent az ismerőseim közül, hogy nem sikerült, de az oktatóm próbált nyugtatgatni hogy nem baj, a következő biztosan meglesz.
Mivel szorított az idő, nagyon el voltam szomorodva, hogy nem sikerült elsőre. Nem tudtam mikor lesz alkalmam újra vizsgázni mivel elég sűrűk a vizsganapok.

Aztán miután hazajöttem, nem sokra rá felhívott az oktatóm, hogy talált egy újabb időpontot december 3.-ára, és be is fizette nekem.
Ennek nagyon örültem, hisz közeli időpont és addig még tudunk gyakorolni. Ezt a pár napot végig izgultam, mondván mi lesz, ha most sem sikerül?
Még 4 órát vettem, mielőtt elérkezett a nap.
Szintén egy nyirkos, esős nap volt, délután 13:30. Már nem izgultam annyira, mint az előző vizsgámon.
Végül megérkezett a vizsgabiztos, egy 50-55 év közötti férfi.
Jól indított, hiszen próbálta vicceskedve oldani a feszültséget, ami sikerült is. Beszédbe elegyedtek az oktatómmal, és ez nagyban segített abban, hogy én is feloldódjak valamennyire.
Közel 50 perc után visszatértünk a rutinpályára, ahol gratuláltak a sikeres vizsgához.
Végre felszabadultam, ennek is vége, nem kell többé aggódnom miatta.
Körülbelül 8-9 napra rá kézhez kaptam a jogosítványomat.


Ezután nem sokkal újabb fontos momentum jött el. December 7.-én,a tervezettnél hamarabb, a munkahelyemen történő hátrányos folyamatok miatt beadtam a felmondásomat, amit közös megegyezés alapján letöltöttem. Nem bánom, mivel rengeteg változás ment végbe a cégnél, többen felmondtak, és sokakat elküldtek a cégben történő átalakítások miatt.
A társaság egy részét sajnálom csak, mert többekkel jól elvoltunk. A holnapi nap, 2019. január 7.-e lesz az utolsó munkanapom.

A jogosítvány melletti legnagyobb öröm viszont az, hogy körülbelül negyedik próbálkozásomra, egy hirdetés alapján sikerült végre szobát foglalnom Izlandon. Boldog voltam, hiszen az egyik legnehezebb akadályt ezzel átléptem.
A tulaj kb 50 év körüli férfi, egy közösségi oldalon található profil alapján.
Sokat beszélgettünk angolul, több képet is küldött a szobáról.
Az 5. emeleten található, óceánra néző 16 nm-es szoba.
Fantasztikus a kilátás, és gyalog bármi megközelíthető, a városközpont körülbelül 15 percnyi gyaloglásra található. Bár az ára kicsit drága, meglátjuk hogyan alakul a jövő, és ha valamiért nem jön be, helyben sokkal könnyebben tudok váltani.

Időközben a TV csatornától is jönni fognak forgatni, mint régebben említettem. Január 12.-én délután 3 órakor lesz egy búcsúztató lakmározás, amire elkísérnek, előtte pedig itthon forgatunk, itt készítenek riportot velem, és a családdal, aztán pedig január 15.-én, indulásomkor velem tartanak Izlandra. Kiderül milyen lesz.

Még 9 nap van hátra indulásig. Már nagyon várom, most jutottam el oda, hogy tényleg mindennel készen állok. Remélem sikerrel járok.

G.

Mivel február óta nem foglalkoztam a bloggal, úgy gondoltam itt az ideje az újrakezdésnek.

Sok minden történt a legutóbbi posztom óta.

Elkezdtem a jogosítvány gyakorlati részét, bár elég lassan haladok benne. Ez egyrészt a saját lustaságomnak és időbeosztásomnak is köszönhető, másrészt az oktatóm túlvállalásának. Mindenesetre szép lassan letelnek a hátralévő vezetési órák, amik meglepően jól mennek - bár néha vétek hibákat természetesen-.

Augusztusban végre megvettem a repülőjegyet is Reykjavíkba, ami 2019.január 15.-re szól. Elég izgalmas esemény volt, életemben most fogok először repülni. Először a szüleimmel közös ötlet alapján a repülőgép elejébe, a 7. sor "F" jelzésű ülésére, ami a gép jobb oldalán a legszélső ülés. Mindenképpen ablak melletti ülést szerettem volna, ugyanis célom, hogy nagyon jó képeket és videókat készítsek. Ügyeltem rá, hogy a szárny ne akadályozza a kilátást. De aztán arra lettem figyelmes, hogy 10 sor üléshez, ami a gép elejének számít, sokkal több ablak van rendelve. Ezért utána néztem - amit nagyon jól tettem-, hogy biztosan ablak mellett van-e az ablak mellett. Hát nem. Legalábbis nem minden sornál. Hosszas keresés után egy videó segítségével rájöttem, hogy eggyel hátrébb, vagy kettővel előrébb kell helyet foglalnom, hogy biztosan ablak mellett üljek. Így választottam ki a 8F ülést. Kíváncsi leszek milyen lesz.

A szemműtétem is halad szép lassan. A napokban hívtam fel a klinikát, és kaptam is időpontot az alkalmassági vizsgálatra. Kicsit izgulok. Műthető lesz-e, és valóban olyan élményt fog nyújtani, mint ahogy azt mondják?

Közben az egyik magyar TV csatorna riportere hirdetést adott fel az egyik közösségi oldalon, miszerint a közeljövőben külföldre utazó, vállalkozó szellemű emberekkel szeretnének hosszasabb, a költözéstől a végállomásig tartó kisfilmet készíteni. Gondoltam miért ne kaphatnék az alkalmon? Szeretek szerepelni, és igazából magam is megszerettem volna örökíteni egy hasonló jellegű kisfilmben a folyamatot, tehát ez mindenképp egy jó alkalom lenne rá.
Így hát jelentkeztem, és írtam a riporternek. Beszélgettünk pár alkalommal írásban és szóban is egyaránt.
Nem tudom hogyan fog alakulni, de mindenesetre izgatottan várom bekerülök-e, mivel sok a jelentkező. Remélem sikerrel járok.

A hiányzó felszereléseket elkezdtem beszerezni. Vettem többek közt egy laptopot, egy laptoptáskát, egy túrabakancsot, sapkát, és az utazótáskákat. Kiváltottam az EU kártyát, az útlevelet.

Most kezd világossá válni, hogy ez nem vicc, nagyon kevés idő van hátra indulásig.
Számszerűsítve 86 nap.

 G.

Mai bejegyzésemben az Izlandon élő leghíresebb misztikus lényekről ejtek pár szót.

Történelmének hajnala óta az izlandiak fantasztikus történeteket mesélnek egymásnak különleges, természetfeletti lényekkel való találkozásaikról a szigeten.

Évszázadok óta az egyik vezető izlandi szórakoztatási forma a történetmesélés, amit főként régen, hideg téli éjszakákon folytattak. Minden régiónak megvolt a maga sajátossága ezen történeteket illetően, és e történetek generációról generációra szállnak. Ezeket körülbelül a 12. század eleje óta jegyzik, lényegében nevelési célzattal is szolgálnak. Többségükben a kemény és durva környezeti elemek tükröződnek, amiben az izlandiak megpróbáltak életben maradni. Ötvözik az Izlandon kialakult hagyományokat, és a sziget természeti adottságait is, melyekhez a földrengések, vulkánkitörések, extrém környezeti viszonyok is mind hozzátartoznak.

Bár elsőre azt gondolhatnánk ezekben a történetekben csak gyermekek és őrültek hisznek, az izlandiak nagyon is komolyan veszik őket, hisz felmérések alapján az ország lakosságának legalább 55%-a hisz a tündérek, trollok, gnómok létezésében, vagy legalábbis nem zárja ki létezésüket.

Nézzük meg kik is ők valójában:

A tündérek

A tündérek gyakran tűnnek fel Észak-Európa és a germán mitológiában,  többnyire gyönyörű és barátságos lényként ábrázolva, kik hatalmas erők birtokában állnak. Az izlandi tündérek azonban sajátosak.

Általában Huldufólk-nak nevezik őket, ami rejtőző embert jelent. Elvarázsolt kövek között és szirteken élnek, lakhelyeik nagyon hasonlatosak az emberek által használt épületekhez. A rejtőző emberek jobb szeretik ha békén hagyják őket, általában láthatatlanok maradnak, és csak különleges alkalmakkor, mint az újév, vagy Szent Iván éjszakáján kerülhetnek szemünk elé.

forrás : http://dailyrevolution.com/wp-content/uploads/2016/08/Icelandic-Elves.jpg

Híresek határozottan erős területvédésükről, ami otthonaikat illeti és nagy károkat okozhatnak azoknak, akik szándékosan háborgatják őket.Több dokumentált eset is van, amikor is építkezési projektek lettek meghiúsítva, mert azok kárt okoztak volna olyan szirtekben és kőrakásokban, melyek feltételezhetően már a tündérek otthonai.

Az egyik leghíresebb ilyen esetet 2015-ben dokumentálták, amikor is a Gálgahraun lávamezőn átvezető utat szerettek volna építeni. A rengeteg, úgynevezett Láva barátai csoport által szervezett tüntetés hatására úgy döntöttek kerülő utat építenek, hogy ne háborgassák az ott jelenlévő tündér közösséget. Természetesen a tündérek mellett egy erős érv volt az is, hogy ne tegyék tönkre az egyébként védett lávamezőt.

A trollok

Általában nagy, buta és kapzsi – bár néha kedves és bölcs – lényeknek állítják be őket. Mint a tündérek, ők is feldühödnek, ha valaki bántani próbálja őket, vagy kárt okozni nekik, viszont számíthatunk rá, hogy ha bajban segítségükre kelünk, kellőképp megjutalmaznak bennünket.

Bár általánosságban véve nem olyan megnyerőek mint tündér társaik, a trollok is képesek hihetetlen mágikus és varázslatos tettekre, bár többnyire gyenge intelligenciájuk miatt az emberek könnyedén képesek kiszabadulni ezek hatásai alól.

Élőhelyüket tekintve a sziklás hegyeket és a lakatlan izlandi felvidékeket szeretik. Szeretik a húst, és köztudottan szeretnek embereket elrabolni mágiájuk segítségével. Híresek arról, hogy szeretnek elrabolni és megenni neveletlen gyerekeket, ami gyakran szolgál tanulságul ilyen gyerekek kordában tartására.

A trollok leginkább éjszaka közlekednek és tevékenykednek, mivel ha eléri őket az pirkadat, a nap hatására kővé válnak. Rengeteg kő-formáció, például a Nyugat-izlandi Skessuhorn feltehetően kővé vált trollokat formáz meg az izlandiak szerint.

https://www.icelandtravel.is/servlet/file/store5085/item962158/version3/fileservice3983/962158_3983_preview. jpg

Egy feltehetően kővé vált troll

Az ezekbe a lényekbe vetett erős hit, és ami miatt a mai napig fennmaradt ez a mesélési szokás, valószínűleg betudható Izland elszigeteltségének és természeti mivoltjának is. Az évszázadok alatt a vonal, ami elválasztotta a fantáziát a valóságtól kezdett elhalványodni, és az emberek valóban elkezdtek hinni a mesékben, ami a mai napig is tart.

G