Bizony!
Izlandon az egyik, széles körben legkedveltebb állat kétségtelenül a póni.
De mielőtt még belemerülnék annak részletezésébe, milyen is a ma általunk ismert fajta, beszéljünk egy kicsit a múltról.
A történet egészen a 860-ig megy vissza, amikor is a skandináv telepesek behozták a szigetre ezt a fajtát. Körülbelül 900 évvel ezelőtt megpróbálkoztak a keresztezésével, melyhez keleti fajtákat használtak. Ezek inkább gyorsaságukról és agilitásukról híresek. Intelligenciájuk sem utolsó, könnyen tanulnak. A keresztezés nem vett jó irányzatot, ezért 982-ben az Alþingi, az akkori parlament törvényt iktatott be, mely megtiltja más lovak importálását a szigetre, ezzel ellehetetlenítve a kereszteződést. A törvény jelenleg is érvényben van. A lovak, melyek elhagyják a szigetet nem térhetnek vissza többé, ezzel gátat szabva a kereszteződésnek, különböző fertőzések behozatalának, és mivel szigetről beszélünk ezek rendkívül fontos szempontok. A lovak így már közel 1000 éve tiszta vérűek, és ez idő alatt a fajtának kevés betegséggel kellett szembenéznie. Viszont a pónilovaglásnak épp ezért komoly előírásai vannak, ami a külföldről hozott felszerelést illeti.Jelentős szerepet játszottak Izland történelmében és a mitológiájában is. Az egyik leghíresebb maga Odin lova, Sleipnir, a nyolc lábú ló. Ezen felül három sagában is feltűnnek kulcsfontosságú szerepben melyek ugyan a 13. században íródtak, de a 9. századig nyúlnak vissza.
Egy izlandinak a ló volt a legdrágább tulajdon, amit birtokolhatott akkoriban. Harcosaikat gyakran lovaikkal együtt temették.
Az éghajlat is szerepet játszott a most ismert fajta kialakulásában. Rengeteg állat pusztult el a szélsőséges időjárás és a táplálék hiánya miatt 834 és 1300 között.
Sok pónit exportáltak Nagy-Britanniába a 20. század előtt, munkáslovaknak használva őket a bányákban kis termetük és szívósságuk, erejük miatt. Az első hivatalos export Németországba szólt, 1940-ben.
1969 óta több egyesület is közös erővel dolgozik azon, hogy megőrizzék, forgalmazzák és fejlesszék a fajtát. Ennek összefoglaló neve a International Federation of Icelandic Horse Associations.És akkor egy kicsit a mai pónikról.
Az első jegyzett lóverseny 1874-ben Akureyriben került megrendezésre, és azóta is kerülnek megrendezésre hasonló versenyek főként áprilistól júniusig.
Maga a fajta tulajdonságait tekintve hidegvérű, kifejezetten nyugodt fajtáról beszélhetünk, mely súlyát tekintve 330-380kg között van, és marmagassága 1,40 méter környéke, mely póni méretként van nyilvántartva.
Vastagabb és tömörebb szőrzettel rendelkezik mint társai. Színezetét tekintve rengeteg félével találkozhatunk, több mint 100 izlandi nyelvben használatos színmegnevezés és minta van a palettán.
Felépítése robusztus. Mivel arányaiban véve feje nagy, ezért a nyak rövid és erőteljes. A mellkas mély, a vállak izmosak, és az ehhez kapcsolódó végtagok rövidek, ám annál erősebbek. Sörénye egészen a fejtetőig tart, ahol mint egy hajkorona díszeleg.Rendkívül népszerű Nyugat- Európában, Skandináviában és Észak- Amerikában.
A fajtát többnyire két célra használják. Egyrészt mivel kifejezetten szívós és igénytelen fajta, ezért kiváló munkaló.
Ha nem munkára használják, kiváló hobbi állat, melyre szinte családtagként tekintenek.
Mozgását tekintve az alapjárásmódokon kívül kétféle járásmódot ismer, az egyik a tölt, a másik a poroszka.
A tölt egy lebegőmentes járásmód, ami azt jelenti, hogy az állat egy lába mindig a földön van. Ez egy rázkódás mentes, mely meglehetősen kényelmes lovaglást tesz lehetővé.
A poroszkálás egy vágtával azonos gyorsaságú járásmód, mely az azonos oldali lábakat jelöli.
Eddig két alkalommal volt lehetőségem izlandi pónikkal barátkozni. Nagyon barátságosak és kíváncsiak, ahogy megközelítettem őket, közelebb jöttek hozzám. A simogatást jól tűrik, ezért bátran hozzájuk érhetünk!
Mivel jó pár túracég foglalkozik pónis túrákkal ilyen-olyan formában, ezért akár ezt a fajta táj felfedezést is kipróbálhatjuk.
Ha útközben látunk egy-egy farmot, nyugodtan álljunk meg és szemléljük meg ezeket az állatokat, ha másért nem egy-egy kiváló fotóért és videóért!
G